Az Európai Bizottság feloldja a fukusimai nukleáris baleset nyomán elrendelt élelmiszerimport-korlátozásokat
Az Európai Bizottság feloldja az élelmiszerimportra vonatkozó összes olyan korlátozást, amelyet a 2011-es fukusimai nukleáris baleset nyomán vezettek be – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnök elnöke csütörtökön, miután a brüsszeli EU-Japán csúcstalálkozó keretében tárgyalásokat folytatott Kisida Fumio japán miniszterelnökkel.
Az elnök szerint a tudományos bizonyítékok és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség értékelése alapján hozta meg a brüsszeli testület a döntést, amelyet a japán hatóságok és a tagállamok által a termékeken végzett ellenőrzések pozitív eredményei tettek lehetővé.
A fukusimai atomerőmű-baleset után az EU kötelezővé tette a Japánból származó élelmiszereknek a behozatal előtti alapos radioaktivitási vizsgálatát. A bizottság a szóban forgó korlátozásokat 2011-es elfogadásuk óta kétévente felülvizsgálta és – a kockázatok csökkenésével – fokozatosan enyhítette.
Von der Leyen elmondta, az EU és Japán megállapodott abban, hogy kétoldalú stratégiai párbeszédet indítanak, hogy összehangolják az indiai-csendes-óceáni térségben a békét fenyegető, illetve Oroszország ukrajnai háborúja miatt jelentkező kihívásokra adott válaszaikat, valamint cselekvési terveiket a gazdasági biztonsággal kapcsolatban és a kulcsfontosságú kínai nyersanyagoktól való függőség csökkentése érdekében.
„Úgy vélem, sokat nyerhetünk azzal, ha együtt dolgozunk ebben a témában, hiszen hasonló függőségi viszonyaink vannak. Szükség van az ellátási láncaink kockázatmentesítésére. Egyik célunk az, hogy csökkentsük a gazdaságunk számára létfontosságú termékek esetében a néhány beszállítótól való túlzott függőséget”
– hangsúlyozta a bizottság elnöke, utalva arra, hogy több kulcsfontosságú nyersanyag beszállítói Kínában találhatók.
Közös nyilatkozatukban ugyanakkor leszögezték, hogy „a Kínával való együttműködés nagyon fontos, tekintettel a nemzetközi közösségben betöltött szerepére és az ország méretére.”
Az EU és Japán megállapodott abban is, hogy megerősítik a zöld és a digitális átalakulásra irányuló munkájukat, e tekintetben a vezetők együttműködési megállapodást írtak alá a biztonságos, rugalmas és fenntartható tengeralatti összeköttetések megerősítéséről. Az EU és Japán ugyancsak együttműködik a kulcsfontosságú nyersanyagok, valamint a félvezetők ellátási láncainak nyomon követésében.
Huszonkilencedik csúcstalálkozójukon az uniós és japán vezetők megerősítették elkötelezettségüket a kereskedelmi és beruházási kapcsolatok megerősítése mellett. Vállalták továbbá, hogy felgyorsítják az adatáramlásról szóló tárgyalásokat azzal a céllal, hogy azok még az idén lezáruljanak.
Kapcsolódó cikkeink
Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Horvátországban találhatóak Európa legtisztább természetes fürdővizei
Horvátország rendelkezik Európa legtisztább természetes fürdővizeivel az Európai Bizottság (EB)…
Tovább olvasom >Az EU engedélyezi a géntechnológiával módosított kukorica élelmiszerként és takarmányként való felhasználását
Az Európai Bizottság két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >