Az éttermek felkészültek az újabb kiszállítási időszakra, de a karácsonyi forgalom kiesése végzetes lenne
Az éttermek egy része a bezárás helyett inkább az ételkiszállítást választja a járvány miatti korlátozások időszakában; logisztikai problémát a működés átállása nem okoz, a karácsonyi időszak esetleges kiesése azonban nagyon súlyosan érintené az ágazatot – mondta a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) elnöke az MTI-nek szerdán.
Gál Pál Zoltán hozzátette, hogy az éttermek a járvány tavaszi, első hullámában már megfelelő tapasztalatot szereztek az ételkiszállításban, így várhatóan sem logisztikai, sem felkészülési problémát nem okoz a szerdától hatályos szigorítás.
Az a nagy kérdés szerinte, hogy karácsonykor újranyithatnak-e majd az éttermek országszerte. A kormány ugyan most ezzel számol, de ha mégis kiesik a hagyományosan jelentős forgalmat adó ünnepi időszak a vendéglátás idei árbevételéből, az „nagyon súlyosan érintené” az ágazatot. A most bejelentett támogatás ahhoz kevés lenne, hogy a túlélést biztosítsa – fejtette ki.
December elején derül ki, hogy ki milyen üzleti modellt választott, ideiglenesen vagy véglegesen bezárja-e az éttermét a vakcina megjelenéséig, esetleg ételkiszállítással tovább üzemel. A bezárás és újranyitás is pénzbe kerül, és nem biztos, hogy ezt a költséget az ideiglenes támogatások képesek ellensúlyozni – mondta.
Eddig sem volt kedvező az ágazat helyzete, hiszen a turizmus visszaesésével a vidéki vendéglátás idei árbevétele az első háromnegyedévben jelentősen csökkent az egy ével korábbihoz képest, a budapesti éttermeknél pedig még ennél is rosszabb volt a helyzet.
Gál Pál Zoltán emlékeztetett, hogy az idei tervek elkészítésénél az üzemeltetők nem kalkulálhattak a novemberi bezárással; így ágazati szinten 50 százalék felett eshet vissza a forgalom az előző évhez képest 2020-ban. Az egyhónapos bezárás éves szinten nagyjából 8 százalékos visszaesést okoz – mondta, és megemlítette, hogy az éttermek bíznak benne, hogy a karácsonyi-szilveszteri időszakban újra nyitva lehetnek.
A VIMOSZ arra tett javaslatot, hogy a teljes turisztikai ágazat kiszámítható támogatást kaphasson a kieső időszakra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf : Nálam mindig a vendég az első!
A Vakvarjú éttermek, a Dobay cukrászdák és a Budapest Party…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vár a Varjú a VarjúVárban!
Mindössze három hétig tartó felújítás után kitárta szárnyait Vendégei előtt…
Tovább olvasom >Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >