Az étel megbecsülése
Utcatárlatot mutatott be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Maradék nélkül program rajzpályázatának legkiemelkedőbb pályaműveiből. A „Nagyi szerint” pályázatra érkezett alkotásokból kiderül, hogy a gyermekek sokféle pazarláscsökkentő konyhai praktikát tanultak a nagyszülőktől.
A cikk a Trade magazin 2023/11. lapszámában olvasható.
A kiállítás megnyitójával összekötött ünnepélyes díjátadón dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke kiemelte: idén nagyon sok szellemes és olykor meglepő alkotás született, amelyekből sugárzik a pozitív életszemlélet. Dr. Kasza Gyula, a program vezetője szerint ők olyan felnőttek lesznek, akik nagyobb felelősséggel bánnak az élelmiszerekkel és a rájuk bízott erőforrásokkal. Az élelmiszer-pazarlás megelőzésével és az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos edukációt már gyermekkorban érdemes elkezdeni: a felhívásra 111 pályamű érkezett az ország 87 iskolájából, amelyek közül a legkiemelkedőbb és legelgondolkodtatóbb alkotások mutatkoznak be a nagyközönségnek.//
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >A Nébih cukkini vetőmagot vizsgált a Szupermenta programban
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkini vetőmagokat vizsgáltak a…
Tovább olvasom >Csapdázással segíti a Nébih a zárlati károsítók felderítését
A hazai mezőgazdaság és növényvilág szempontjából rendkívül jelentős a kiemelt…
Tovább olvasom >További cikkeink
A irodai szemeteskosarak apoteózisa – A nap videója
Láttunk már olyan automata szemeteseket – bár nem ilyen szellemes…
Tovább olvasom >Ha egy ajtó bezárul, valahol kinyílik egy másik – A nap képe
Idén ezt a fotót választottuk az évi egyetlen nem FMCG-kapcsolatú…
Tovább olvasom >