Az élelmiszerpazarlás ellen hirdet harcot az EU
2030-ra a mostani felére akarja csökkenteni az élelmiszerhulladék mennyiségét az Európai Parlament – írja a Világgazdaság Online.
Az EP környezetvédelmi bizottságának jelentése arra hívja fel a figyelmet, hogy az unióban évente 88 millió tonna élelmiszer kerül a kukába, amiért elsősorban a háztartások és a feldolgozóipar felelős, miközben az Unió területén minden tizedik ember nem jut rendszeresen megfelelő minőségű élelmiszerhez.
Hölvényi György európai parlamenti képviselő szerint nagyon egyszerű lépésekkel is lehetne javítani a helyzeten, például azzal, ha az emberekkel jobban megismertetnék a „minőségmegőrzési idő” és a „fogyaszthatósági idő” közötti különbséget. Az Eurobarometer felmérése szerint az uniós állampolgároknak még a fele sincs tisztában ezzel – idézte a képviselőt az Inforádió.
„Ezeknek a lejártával sok esetben az élelmiszer még felhasználható, de most nem ez a gyakorlat. Ezen kellene változtatni” – közölte a politikus. Létre kellene hozni egy olyan egységes rendszert, amelyben a fogyasztásra alkalmas, de feleslegnek számító élelmiszer eljuthat a rászorultakhoz – tette hozzá.
Hölvényi György szerint szemléletváltozásra is szükség van, hogy ne a sok ezer kilométerre, hanem a helyben termett zöldség, áru élvezzen előnyt. Példaként említette, hogy az északi országokban kihalászott rákot Marokkóba viszik hámozni, majd onnan vissza Hamburgba – a folyamat során nagy mennyiségű élelmiszer került a szemétbe, a rákot folyamatosan hűteni, megfelelő körülmények között tárolni kell, de még így is megéri a vállalkozásnak. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az EU-ban februárban, Magyarországon javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magasabb fokozatba kapcsolt tavaly az Alcampo élelmiszerpazarlás elleni programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU szabályt fogadott el a nem eladott ruházati termékek megsemmisítésének megakadályozására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH gyorselemzés: Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A munkavállalók fele nem támogatja a fizetések átláthatóságát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
