Az Élelmiszerbank adománygyűjtő kampányt hirdet
Együnk Egymásért címmel adománygyűjtő kampányt hirdet a Magyar Élelmiszerbank az élelmezési világnaphoz kapcsolódva, a programhoz vendéglátóhelyek, vállalatok és sütni-főzni szerető magánszemélyek jelentkezését várják.
A programhoz csatlakozó vendéglátóhelyek lehetővé teszik a vendégeknek, hogy szeptembertől decemberig olyan fogások vagy menük közül válasszanak, amelyek megvásárlásával támogatják a rászorulók élelmezését. A magánszemélyek becsületkasszás baráti vacsora vagy süteményvásár szervezésével segíthetik az Élelmiszerbank munkáját, a vállalatok pedig lehetőséget adhatnak az irodában vagy telephelyen a dolgozóknak közösségi menzahét vagy süteményvásár szervezésére.
Az Élelmiszerbank hatodik alkalommal hirdeti meg az adománygyűjtő kampányt, ezúttal szeptembertől decemberig, hogy a téli időszakban minél több rászoruló élelmezését tudják segíteni és felhívják a figyelmet az élelmiszerpazarlás problémájára – közölte a kezdeményezés kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.
Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg halmozódik fel, amelynek összegyűjtésével és szétosztásával az Egyesület 350 ezer nélkülözőt segít. Olyan élelmiszerek kerülnek így a rászorulók asztalára, melyek még fogyaszthatók, azonban a gyártók és kereskedők valamilyen okból (közeli lejárat, sérült csomagolás, szezonalitás) megsemmisítenék. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Összefogtak a Lidl dolgozói, hogy ruhákkal segítsék a rászorulókat
Példaértékű összefogást mutattak a Lidl Magyarország dolgozói. A vállalat mind…
Tovább olvasom >250 forintos kuponok közel 200 Tescóban = több millió forintnyi kapaszkodó 3600 gyermeknek
Egy bántalmazó kapcsolatban nevelkedett háromgyermekes család életének újrakezdését is támogathatják…
Tovább olvasom >Faültetési programot támogat a Kifli.hu
A Kifli.hu 107 darab földlabdás nordmann fenyőfát adományozott a 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >