Az élelmezésbiztonság stratégiai kérdéssé vált Európában
Az elmúlt két évben a mezőgazdaság több súlyos kihívással is szembesült. Európa szerte rendkívüli körülmények között kellett, hogy helytálljon a mezőgazdaság, ami felértékelte az élelmiszerellátás szerepét – hangsúlyozta Juhász Anikó az V. Lengyel-Magyar Nyári Egyetem keretében megrendezett, „Élelmezés és élelmiszerpolitika Közép-Európában” című kerekasztal beszélgetésen.

Az ökológiai gazdálkodás szerepe kiemelkedő az egészséges élelmiszertermelésben és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodásban (Fotó: Pixabay)
Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a Lengyelországban tartott eseményen kiemelte, hogy a koronavírus, a magas takarmány-, műtrágya-, növényvédőszer- és energiaárak, valamint az állatbetegségek által okozott nehézségeket az orosz-ukrán háború és az idei aszály is súlyosbította. Mindez kiemelte az élelmezésbiztonság stratégiai szerepét és egyúttal felértékelte a gazdálkodók és élelmiszeripari vállalkozások munkáját. Ebben a helyzetben az agrárpolitika felelőssége nagyobb, mint bármikor.
Hazai élelmiszereket vásárolhatnak a magyarok
Juhász Anikó megnyugtatónak nevezte, hogy Magyarország az alapvető élelmiszerek többségéből önellátó, tehát a lakosság élelmezése biztosított. Ugyanakkor az élelmezésbiztonság növelése és az ágazat válságállóságának növelése érdekében fontos célja a magyar agrárpolitikának, hogy minden alapvető élelmiszerből haladja meg a termelés a hazai fogyasztást. Ehhez nélkülözhetetlen a társadalmi szemléletváltás, fontos, hogy tanuljuk meg értékelni és megbecsülni az élelmiszert, és csökkenjen az élelmiszerpazarlás.
Kétféle finanszírozás támogatja a szektort
A helyettes államtitkár a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek kifejtette: a történelmi léptékű kihívásokhoz történelmi léptékű agrárpolitikai eszközöket rendelt a magyar kormány, hiszen a gazdaságok fejlesztésére a 2021 és 2027 közötti időszakban soha nem látott mértékű forrás áll rendelkezésre. Az uniós jog adta maximális mértékben biztosít az uniós fejlesztési forrás mellé a kormány nemzeti kiegészítő finanszírozást. Ez a történelmi léptékű forrás szükségessé tette egy jól átgondolt stratégia megalkotását, amely lehetővé teszi a források hatékony, jól strukturált és kiegyensúlyozott felhasználását. Ezért dolgoztuk ki és indítottuk el 2021-ben a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” programot, amely a KAP Stratégiai Terv alapját is jelenti. Juhász Anikó fontosnak tartotta kiemelni: hogy az ökológiai gazdálkodás szerepe kiemelkedő az egészséges élelmiszertermelésben és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodásban. Az uniós szakpolitikai célokkal összhangban a magyar kormány agrárpolitikájának is fontos eleme az ökológiai gazdálkodás fejlesztése. Az Agrárminisztérium célja, hogy az ökológiai gazdálkodás mezőgazdasági területhez viszonyított közel 6 százalékos arányát 10 százalékra növelje 2030-ig.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >Új szintre kerülnek hazánk agrárkapcsolatai Georgiával
A mezőgazdaság területén különösen fontos az együttműködés hazánk és Georgia…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >