Magazin: Az Auchan nagy erőkkel folytatja a fenntarthatósági céljainak megvalósítását
A tavalyi évben, bár folytatódtak a 2020-ban kezdődő, az egész világot megrázó kihívások, már sokkal rutinosabban néztünk szembe ezekkel. Az Auchan Magyarország óriási erőkkel állt helyt a kialakult rendkívüli helyzetben, így 2021-re már egy bevált, jól működő rendszerben tudtuk védeni és kiszolgálni mind a munkavállalóinkat, mind pedig a vásárlóinkat.

Dominique
Ducoux
vezérigazgató
Auchan
A felszabadult energiákat folyamatos fejlesztésekre és tervezésekre fordítottuk, ami remekül megalapozta, hogy 2022-ben igazán nagyléptékű és merész megoldásokkal rukkoljunk elő. Folytattuk például a fenntarthatósági céljaink megvalósítását, új csomagolóeszközöket vezettünk be, és megalapoztuk a 2022-es kiemelt aktivitásainkat. Az egyik ilyennel a textilipar súlyosan káros hatásai ellen próbálunk fellépni, márciustól ugyanis használt ruhákat is felvettünk a kínálatunkba Új Élet by Auchan néven. Áprilistól pedig egy úttörő lépésre szántuk el magunkat: végleg nemet mondtunk az egyszer használatos műanyag zacskókra, és mostantól kizárólag környezetbarát csomagolóeszközökben vihetjük haza a zöldségeket, pékárut, halakat, húsokat és sajtokat. Mindemellett folyamatos az áruházak modernizációja, folyamatban van a napelemek telepítése is, hogy karbonlábnyomunkat tovább tudjuk csökkenteni.
Az üzleti számokat tekintve is erős évet zárt a vállalat, nőtt az EBITDA értéke, és a korábbi évet meghaladva idén 464,3 milliárd forint bruttó forgalmat realizáltunk. Mindez a munkatársaink szakértelme mellett annak is köszönhető, hogy a vásárlók továbbra is az Auchanra jellemző nagy alapterületű üzleteket részesítették előnyben, ahol a biztonságos távolságtartás mellett egy helyen szerezhettek be mindent, amire szükségük volt. Beruházásainkkal, partnereinkkel, szolgáltatásaink színvonalával, termékeink kínálatával pedig továbbra is igyekszünk a vásárlói igényeket maximálisan kiszolgálni. //
Kapcsolódó cikkeink
Ősz új köntösben: az Auchan minden korosztályt megszólít szezonális kínálatával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább bővítette romániai franchise-hálózatát az Auchan
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„Egy ilyen izgalmas időszakra nem lehet nemet mondani!”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Már a Pannonhalmi borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország csatlakozott az adománykonvojhoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu anyacége az AutoStore-ral közösen hoz létre a világon egyedülálló, AI-vezérelt központot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >