Az Auchan bővíti sajátmárkás termékei választékát

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 16. 00:02

Saját márkás termékeinek bevezetésétől ugyan bővülést vár az Auchan Magyarország Kft., ez azonban a cég vezérigazgatója szerint nem tudja majd ellensúlyozni a válság miatti forgalomcsökkenést.

 A cég várakozásai szerint rövid távon a forgalom mintegy 10 százalékát a saját márkás termékek adják majd. Az elmúlt évben a francia tulajdonú hipermarketlánc forgalma elérte a 244 milliárd forintot. Az idei évre prognosztizált forgalomcsökkenés mértékét a vezérigazgató nem számszerűsítette.
Jean-Paul Filliat elmondta: az Auchan nem adta fel a tervét, hogy Budapest és három vidéki nagyváros mellett még nyolc nagyvárosban nyisson hipermarketet, de hogy mikor, az a gazdasági helyzettől függ. Az biztos, hogy 2010-ben nem nyílik új Auchan hipermarket.
Az ACNielsen Piackutató adatai szerint az idei év első felében 165 milliárd forintot ért el Magyarországon a saját márkás termékek forgalma, ami 10 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.
Rákóczi János, az Auchan saját márkás termékek beszerzésével megbízott igazgatója elmondta, hogy három hónapja tesztjelleggel kb. 300 saját márkás termék van az Auchan áruházaiban, és számuk az év végére eléri a 800-at. Hozzátette: a saját márkás termékek döntően élelmiszerek, és az alapvető élelmiszereket magyar beszállítóktól vásárolják – írja a Privátbankár.hu.




Kapcsolódó cikkeink