Az áruházláncok jobban ismerik a fogyasztóvédelmi szabályokat, mint a kkv-k

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 02. 21. 12:50

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2010. március 1. – december 15. között folytatta le nagyszabású ellenőrzését, melyben részt vett az NFH valamennyi regionális felügyelősége is. Ennek eredményeképpen 426 esetben került sor bírság kiszabására, összesen 22.620.000 forint értékben.

A vizsgálattal azt kívánták ellenőrizni, hogy a kereskedők a fogyasztók hibás árukkal szemben támasztott kifogásait a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően intézik-e, illetve további cél volt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felderítése és azok kiszűrése. A magas kifogásolási arányok, fogyasztói panaszok és a helyszíni ellenőrzések alapján megállapítható, hogy a fogyasztók többsége és a vállalkozások nagy része még mindig nincs tisztában a szavatosságra és jótállásra vonatkozó alapvető jogokkal.

Megfigyelhető, hogy a vállalkozások közül leginkább a nagyobb áruházláncok ismerik a hatályos jogszabályokat és törekszenek annak betartására. A kis- és középvállalkozások esetében már hiányosabb tudással szembesültek a Hatóság munkatársai, azonban itt is jellemző volt az arra való törekvés, hogy a kereskedők bővítsék a szavatosság és jótállás körére vonatkozó ismereteiket. A legrosszabb a mikrovállalkozások helyzete a jogszabályok betartásával összefüggésben, mivel egyrészt korlátozott az ismeretek bővítésére vonatkozó lehetőségük, ráadásul ezen nem javít az sem, hogy gyakran beszállítóik kiszolgáltatott helyzetbe hozzák őket.

A Hatóság munkatársai 433 esetben ellenőrizték a fogyasztói igényekről felvett jegyzőkönyvek megfelelőségét, ebből 255 alkalommal tártak fel valamilyen hiányosságot. A jótállási jegyekkel kapcsolatban az ellenőrzések 63%-a esetében tártak fel valamilyen jogszabálysértést. Az esetek majd egyharmadában pedig megállapították, hogy a fogyasztók számára megtévesztő, félrevezető tájékoztatást adtak, ezzel pedig az adott vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg – írja a penzcentrum.hu.

Kapcsolódó cikkeink