Az árstop betartását vizsgálta a fogyasztóvédelem
Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem. A tapasztalatok szerint a kereskedők elenyésző számú kivételtől eltekintve csökkentették áraikat, az előírt készletet tartják raktáron.
A kormányhivatali szakemberek mindössze 42 esetben találtak hiányosságot, a hatóság mostanáig összesen 300 ezer forint bírság kiszabásáról döntött. A kormány célja tehát érvényesült, rendben csökkent az árstopban érintett élelmiszerek ára, ez különösen védi a gyermekes családokat és időseket.
A járvány és elszabadult energiaárak miatt egész Európában jelentősen növekvő élelmiszerárak Magyarországra is begyűrűztek. A kormány a rezsicsökkentés, a napokban meghosszabbított benzinárstop és a kamatstop mellett újabb beavatkozással javította a magyarok megélhetését. Február elsejétől a tavaly október közepi szinten rögzítette a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirkefarhát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej legmagasabb árát.
A február első két hetében lezajlott 512 ellenőrzésből csupán 42 esetében akadtak kifogásolnivalóra a szakemberek. Huszonöt üzlet alkalmazott az előírtnál magasabb árat, tizennégy nem biztosította a megfelelő mennyiséget az érintett élelmiszerekből. Hét helyszínen a kötelező tájékoztatás hiányzott egészen vagy nem felelt meg mindenben a rendelkezéseknek. Némelyik kereskedelmi egység több szempontból is mulasztott. A leggyakrabban az étolaj kapcsán vétettek hibát az üzletek, tizennégyszer annak ára, ötször a mennyisége nem stimmelt.
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GVH-elnök: számos versenyjogi és fogyasztóvédelmi kérdést vet fel a mesterséges intelligencia alkalmazása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: továbbra is a kozmetikumok vezetik a veszélyes, nem élelmiszeripari termékek listáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


