Az Amazon is beszáll a magyar járványügyi költekezésbe?
A múlt héten megjelent kormányrendelettel ismét különadókat vezetnek be Magyarországon. Ezek közül a kiskereskedelmi különadó érdekessége, hogy az a Magyarországra értékesítő online kereskedőket, így az Amazont is megadóztatja – vagy legalábbis megpróbálja. Márpedig ez, az Amazon magyarországi forgalmától függően, egy vaskos bevételi forrást jelenthetne az államnak.
dr. Fehér Tamás
Akik átélték a 2009-es válságot, azoknak feltűnhetett, hogy a héten bevezetett két adó egyike, a járványügyi kiskereskedelmi különadó, kísértetiesen hasonlít a 2010-ben egyszer már bevezetett bolti kiskereskedelmi különadóra. Van benne azonban egy csavar. Az adót ugyanis nemcsak a hagyományos magyar áruházláncoknak kell fizetniük, hanem a külföldi internetes kereskedő társaságoknak is. Legalábbis erre lehet következtetni a kormányrendelet szövegéből, amely a „nem fióktelep” útján folytatott kiskereskedelmi tevékenységet is adóztatja, ha a terméket Magyarországon adják át a vevőnek.
„Úgy tűnik tehát, hogy a magyar pénzügyi kormányzat a járványhelyzet alatt egy csapásra megoldotta azt a sokakat régóta foglalkoztató kérdést, hogy vajon miként lehet vagy érdemes megadóztatni az olyan külföldi e-kereskedőket mint amilyen például az Amazon, vagy mondjuk a kínai Alibaba” – mondja dr. Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi iroda partnere.
Kétségtelenül nem babra megy a játék: egyes becslések szerint a magyar e-kereskedelmi piac évi 1000 milliárd forintos forgalmú, aminek akár a fele is külföldi kereskedőket illethet. Ez nagyságrendileg a magyar SPAR vagy a magyar LIDL éves árbevételének felel meg.
Azt ugyanakkor nem tudni, hogy ezen az árbevételen milyen arányban osztoznak a „nagyok” – márpedig, mivel az új különadó sávosan progresszív, nem mindegy, hogy mondjuk az Amazon 1 milliárd vagy 100 milliárd forint erejéig részesedik-e a magyar piacból. Márpedig abból kiindulva, hogy az Amazon Egyesült Államokon kívüli forgalma 2019-ben 74,7 milliárd dollár volt, amelyből néhány tizedszázalékkal itthoni vásárlók is részesedtek, ez komoly adóbevételt tud a magyar államkasszának is jelenteni.
A legérdekesebb kérdés, hogy ezt az adót miként fogják befizettetni a külföldi kereskedőkkel? „Nos, a magyar adóhatóságnak van valamilyen szintű rálátása erre a piacra, hiszen a jelentősebb volumenben távértékesítést végzőknek – elvileg – be kell fizetniük a magyar áfát. Ebből pedig az árbevétel is könnyedén meghatározható. Más kérdés, hogy mit szólnak majd azok a külföldi kereskedők, akik hirtelen az áfa fizetési kötelezettségük mellé a magyar különadóról is csekket kapnak.” – mondja az ügyvéd.
Kapcsolódó cikkeink
Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Amazon: a mesterséges intelligencia miatt csökkenhet a vállalati dolgozók létszáma
Az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy belső üzenetben közölte, hogy a…
Tovább olvasom >Royal Mail-lel együttműködve csomagautomatákkal bővíti szolgáltatásait a brit Co-op
A Co-op az első brit kényelmi üzletlánc, amely új csomagautomata-hálózat…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >