Az Amazon és a Walmart harca kihat a kereskedelem alakulására

Szerző: Kátai Ildikó Dátum: 2021. 03. 05. 11:03

Ez a versengés túlmutat a termékértékesítésen. Mind a két kereskedőóriás célja, hogy az egyetlen, „mindent egy helyen” megoldás legyen a vásárlók számára.

Walmart, Amazon harc

Míg a kereskedők többsége a világjárvány miatt összehúzza magát, üzleteket zár be, költséget csökkent, a Walmart és az Amazon egyre több területre terjeszti ki csápjait, a RetailDive hétvégi kiadásának elemző cikke szerint.

Különböző gyökerek, azonos célok

Míg a Walmart kétségtelenül a fizikai boltok nagyágyúja, az Amazon az e-kereskedelem ura. A közös bennük, hogy egyre nagyobbra és többre törnek. Mindketten az alaptevékenységen túlmutató ágazatokból, a pénzügy, egészségügy, jutalékok és tagsági előfizetők területéről akarnak többlet bevételi forrásokhoz jutni.

-Mindkét vállalat eljutott arra a pontra, hogy nem csak hitelesek, de követőik és fogyasztóik messzemenő bizalmát is élvezik. Mostani tevékenységeikkel még csak a felszínt karcolják – mondta Arthur Dong, a Georgetown egyetemen működő McDonough Business School stratégiai és gazdasági professzora.

Mind az Amazon, mind a Walmart úgy építette ki ökoszisztémáját, hogy fogyasztóik dollárjainak egyre nagyobb részét magukhoz csatornázzák be. Tagsági programjuk, az Amazon Prime és a Walmart+ is sok hasonlóságot mutat.

Walmart+ vagy Amazon Prime tagság

Több és mélyebb szolgáltatás

2019-ben a Walmart Egészségügyi Központot nyitott Georgia államban a Dallas-i ,majd a Calhoun-i üzletében is, mára már 7 ilyen központ üzemel és további 15 nyitását ígérik. Mintegy 100 áruházi állatorvosi rendelő is megkezdte működését 2019-ben. A múlt hónapban pedig bejelentették, hogy fintech startupot indítanak a Ribbit Capital céggel partnerségben. A Bloomberg nemrégiben arról számolt be, hogy a Walmart két vezető bankárt bérelt fel a Goldman Sachs-tól, hogy közelebb kerüljön a komoly pénzügyi szolgáltatóvá váláshoz.

Ugyanekkor az online könyvárusításból induló Amazon kibővítette választékát és már szinte mindent is árul. Felhő szolgáltatást és tagsági előfizetést is kínál, ugyanakkor a felületén megjelenő kereskedőktől jutalékot kap.

-Figyelembe kell venni azt is, hogy mindkét cég hatalmas adatállományt kezel, és mindannyian tudjuk, hogy a jövőben az számít, ki tud többet a fogyasztókról és a vásárlási szokásaikról. Ez a következő évtizedek olaja és aranya – jelentette ki Arthur Dong professzor.

Hasonló bevételi struktúrák

A világjárvány megváltoztatta a kereskedők befektetési preferenciáit. Dong professzor szerint a szolgáltatás szektor vonzóbbá vált számukra, az alacsonyabb üzemeltetési költségek miatt. Ugyanakkor a fókusz megmarad a termékeladások területén, hiszen az USA fogyasztók költései mozgatják a gazdaság kétharmadát. Nem véletlen tehát, hogy az Amazon éves bevételének 51%-a az online áruházból származott 2020-ban. Az Amazon fizikai üzletei csupán 4,2%-kal járultak hozzá az összesen 386 milliárd dolláros bevételhez. A leggyorsabb ütemben, az előző évihez képest 30%-kal a felhőszolgáltató  Amazon Web Service növekedett és 11,6%-kot tett ki, amelynek a vezetője az az Andy Jassy, aki az egész Amazon CEO pozíció várományosa.

Amazon bevétel 2020

A Walmartnál is az alaptevékenységből, az áruházak bevételéből származik a bevétel 55,9%-a. Az össz bevétel nagyságrendileg hasonló, de valamivel az Amazon alatt maradt 2020-ban, 341 milliárd dollár. Az egészség és wellness részleg, ami a patikák, optikai és egészségügyi központok összességét magába foglalja, 11%-kot tesz ki.

Walmart bevétel 2020

Trendállítók

A világjárvány bebizonyította, hogy a cégeknek újra kell értékelniük a kiskereskedelmi koncepciójukat és stratégiájukat – állítják szakértők.

Mivel több pénzügyi lehetőségük van és nagyobb a fogyasztói bázisuk, a kiskereskedelmi óriások kísérletezhetnek és potenciális trendeket határozhatnak meg a kisebb kereskedők számára. Az alap  kiskereskedelmi tevékenység kibővítése, új utak keresése a nagyobb kereskedőknél kezdődik, de a kisebbek is hamarosan követhetik őket. A kisebb márkák valószínűleg nem fognak ugyanúgy működni, mint az iparág óriásai, de a lényeget, hogy vásárlóik pénztárcájából egyre nagyobb részt szerezzenek meg, megvalósíthatják. Az adatok fontosságát, a vevők és szokásaik megismerésére való törekvést is átvehetik. Erre pedig nagy szükség van, hiszen a Forrester nemrég közzétett kutatása szerint még nagyon kevés márka képes átérezni és megválaszolni a vásárlók igényeit, mert a többség még mindig manuális adatgyűjtésre támaszkodik és nincs valós idejű adatfrissítés a rendszereikben.

-A hatékony ökoszisztéma létrehozásához a kiskereskedőknek ütőképes adatgyűjtési és piackutató csapatot kell létrehozniuk – mondta Tim Derdenger, a Carnegie Mellon Egyetem marketing és stratégiai docense, aki szerint az adatok az első számú mozgatórugói az ökoszisztémák és platformok méretezésének és a végfelhasználók felé az értékek visszaadásának.

Kapcsolódó cikkeink