Az állattartók húsáremeléstől és fogyasztáscsökkenéstől tartanak

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 07. 15. 13:20

A sokat utazó sertéshús drágább lesz állítja számításaira hivatkozva a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT). Becsléseik szerint az e-útdíj bevezetése csaknem harmadával növeli a sertésszállítás költségeit, amit az állattartók képtelenek továbbhárítani, mert a feldolgozók képtelenek többet fizetni, a kereskedők pedig a drágulás miatti forgalomcsökkenéstől tartva, megállt mondanak a drágításnak. Mindez Menczel Lászlóné VHT-titkár szerint, az amúgy is jelentős fekete gazdaság növekedését serkenti . Ha a kormány nem csökkenti az élelmiszergazdasági szállításokra vonatkozó útdíj mértékét, megoldásnak kínálkozhat, hogy a termelőknek és a feldolgozóknak kellene kisebb, 3,5 tonnát el nem érő tömegű fuvareszközt használniuk, ez viszont mérhetetlenül megdrágítaná a húsfélék fogyasztókhoz juttatását.

A kenderesi Szpisják Imre 530 kilós, Béla névre hallgató sertése hivatalosan is bekerül a Magyar Rekordok Könyvébe (szoljon.hu)

A drágítás egyelőre elmaradt, mert ha az fogyasztói árakat nézzük, az Agrárgazdasági Kutató Intézet legfrissebb kimutatásából kiderül, hogy fővárosi adatok, az útdíj bevezetése előtti 26. hét és az azt követő második hét átlagát nézve emelkedést és csökkenést is mutatnak.
Az árfigyelők adatai szerint a műbeles virsli kilójáért a 26 héten, átlagosan 1375 forintot, míg két héttel később 1427 forintot kellett fizetni. Ugyanezek az árak a comb esetében 1399 és 1369 forint valamint a karajnál 1529 és 1479 forint voltak. Ha a többi húsfélét figyeljük, akkor hasonló a helyzet, volt, ami drágult, más olcsóbb lett.

Ha a közelmúlt eredményeit nézzük, akkor az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon 2013. január-áprilisban 6,2 százalékkal csökkent a sertések vágása az előző év azonos időszakához viszonyítva. A KSH adatai alapján Magyarország élősertés-kivitele 47 százalékkal haladta meg 2013. január-április között az egy évvel korábban külpiacon eladott mennyiséget. Legfőbb partner Szlovákia és Románia volt. Az élősertés-behozatal az előző évi mennyiségtől csaknem 18 százalékkal maradt el.

A nemzetközi piacon 1,2 százalékkal kevesebb sertéshúst értékesítettek, és az export értéke 1,9 százalékkal csökkent. Legnagyobb mennyiségben az olasz, román és japán piacra került magyar sertéshús. A sertéshúsimport mennyisége 3,5 százalékkal, értéke 5,3 százalékkal emelkedett. Magyarország élő sertésből nettó exportőr, míg sertéshúsból nettó importőr volt az első negyedévben.

A vágósertés kilónkénti termelői ára, hasított súlyban 488 forintvolt 2013 júniusában, 4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A termékpálya további fázisaiban is növekedtek az árak. A darabolt sertéshús (karaj,tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára csaknem 3 százalékkal volt magasabb 2013 júniusában, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint a sertéskaraj fogyasztói ára 4,5 százalékkal, a sertéscombé 6,5 százalékkal emelkedett a megfigyelt időszakban.

A tágabb kilátásokat figyelembe véve, emlékeztetni kell az Európai Bizottság adataira, amelyek szerint az Unió élősertés-és sertéshúskivitele 995 ezer tonna volt 2013 első négy hónapjában, ez 4 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az export csaknem 58 százaléka Kínába, Oroszországba és Hongkongba irányult. Legnagyobb mértékben (+43 százalék) a Kínába szállított mennyiség nőtt, a másik két célpiacon csökkent az EU részesedése. A sertéshús csaknem 12 ezer tonnás importjának 51 százaléka Svájcból érkezett. Az import mennyisége kismértékben emelkedett a vizsgált időszakban.

A frankfurti árutőzsdén változatosan alakult a sertés jegyzése az utóbbi hetekben. Több hétig tartó emelkedés után a 26. hét végén a júliusi, az augusztusi és a szeptemberi határidőre szóló kötési árak csökkentek. A 27. héten a júliusi jegyzés tovább esett, az augusztusi stagnált.
Az uniós sertéspiac szempontjából meghatározó vállalatok és vágóhidak árai a 27. héten csökkentek az előző hetihez képest, azonban Dániában az árak változatlanok maradtak. Az előző évinél átlagosan 3 százalékkal fizettek magasabb árat a sertésekért a 27. héten. (munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink