Az állások fogytak a legjobban a boltokban karácsony előtt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 11. 26. 11:37

Nem a szaloncukor. A súlyos járványhelyzet miatt óvatos, maszkocskás vásárló, a 19 órás boltzár és az idősáv közepette az álláskeresők is sorban állhatnak a boltokban, mert egyre kevesebb az üres munkahely – írja a blokkk.com. A boltosok sokkal kevesebb eladót keresnek, honlapjaik ezt mutatják, a korábbi évek létszámhiánya elolvadt.

Reménykednek a boltosok a járványhelyzet javulásában, hátha legalább a karácsonyi ünnepi bevásárlás utolsó pillanataiban lehet majd valamennyit lazítani. A koronavírus járványról, a járványhelyzetről viszont a legbiztosabban azt lehet tudni, hogy kiszámíthatatlan tud lenni. Vakcina pedig, ami a gyógyír lesz, csak jövőre várható, így nehéz a házi feladata a vásárlónak és a boltosnak is most karácsony előtt. A boltosok nem is bővítik már tovább az eladóhad létszámát, sőt, annyi munkáskezet sem keresnek, mint szeptemberbe.

Azért egy kis ünnepelés kell

A boltos világ a karácsonyi készülődés terepe, az ünnepi asztalra valók és az ajándékozás vásárlása pedig az elmúlt években a szokásosnál több munkáskezet kívánt, meg is nőtt a létszám az év végére. Most viszont nem így van, óvatosak a boltosok is a munkaerő toborzásában.

Számolni persze azzal számolnak, hogy ugyan a vásárló óvatos a maszkocskájában a bevásárlások közepette, de azért az ünnep az ünnep és legalább valamivel többet tenne az asztalra étekféleségekből és azért adna ajándékot is szeretteinek. De hát ezeket meg is kellene vásárolni valahogyan. És az idősávval megtoldott 19 órás zárás korlátozáscsomagja mellett a zsufi ugyan nagyobb lesz a boltokban, de most több dolgozót nem keresnek a boltosok. Pedig a karácsonyi vásárok is elmaradnak, azok helyett is marad a bolt, vagy a webáruház.

Létszámügyek most a boltban

Eddig a védekezés intézkedései miatt kellett átcsoportosítgatniuk és ahol kellett, új eladótéri dolgozókat beállítaniuk a boltosoknak, például a maszkviselést is árgus szemekkel kell figyelni két babkonzerv polcra pakolgatása mellett. Ugyanakkor a 19 órás zárás azt jelentette, hogy a korábban 20-21, vagy éppen 22 órakor záró boltok nyitvatartási időszaka lerövidült, amit legfeljebb egy korábbi nyitás ellensúlyozhatott valamennyire. A rövidebb nyitvatartás, még akkor is, ha ugyanannyi kiflit vásárol a vásárló, a létszám újraszámolását is indokolhatja.

A védett idősáv is némi létszám csavargatást tett szükségessé, és ne szépítsük, az idősávban a szokásosnál kisebb a forgalom, főleg, ha az nem is kötelező a 65 évnél idősebbeknek. Haza persze nem küldenek emiatt arra a két órára senkit, de például részmunkaidőbe már többen is átcsúszhatnak emiatt.

A foglalkoztatási adatok pedig azt mutatják, hogy a boltosok a jelentősebb létszámhiányt már a nyári, őszi hónapokban pótolták, az elmúlt hetekben pedig a bezárt vendéglők dolgozóinak egy része is náluk kopogtatott munkáért.

Persze munkaerő kölcsönzők, diákszövetkezetek révén szervezhetnek a szokásosnál rugalmasabban felvételt a boltosok, amire az ösztönözheti őket, hogy nehéz előre számolgatni, mi várható akár a munkaerő, akár bármi más frontján. A diákmunkaerő akkor megy dolgozni, amikor hívják, ha úgy kell, akkor csak pár órára.

Sokkal kevesebb eladót keresnek a boltosok

Szűk egy hónappal karácsony előtt sokkal kevesebb bolti dolgozót keresnek a boltosok, mint szeptemberben. Mozgás mindig van a boltos világ munkaerőpiacán, de szembetűnően kevesebb a meghirdetett álláshely:

Az iparcikkes láncok körében is kevesebb bolti dolgozót keresnek, ők sem számolnak azzal, hogy az utolsó pillanatokban is jól jöhet egy pénztáros, eladó, vagy éppen egy árufeltöltő:

A kormányzati foglalkoztatási portál, az NFSZ a kereskedelemben összesen 283 álláslehetőséget kínál, szeptemberben 461 közül lehetett választani. Most 66 a bolti eladók üres álláshelye a portálon, szemben a szeptemberi 193 álláslehetőséggel.

Az EURES uniós foglalkoztatási portál lepukkant.

(blokkk.com)

 

Kapcsolódó cikkeink