Az állami erdőkben felelős gazdálkodást végeznek az erdészeti szakemberek

Szerző: STA Dátum: 2022. 08. 21. 05:37

Megóvjuk hazánk zöld tőkéjét, a magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is. – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán az Agrárminisztérium (AM) vasárnapi közleménye szerint.

Hazánkban 100 éve még fele volt az erdős területek mérete a mostanihoz képest (Fotó: Pixabay)

A magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében meg kellet teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek. Ezért könnyítettek a fakitermelési szabályokon. Nagy István a közlemény szerint kiemelte: a baloldali álhírekkel szemben az állami erdőkben továbbra is tilos természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos erdők tarvágása. A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet szabályai kizárólag a veszélyhelyzet időszakában érvényesek, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók az állami erdőkben. A megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. A könnyített szabályok pedig csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki – fűzte hozzá a tárcavezető.

Megduplázódott az erdős területek mennyisége hazánkban

A miniszter kitért arra is, hogy a magyar erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte az ország erdővel borított területeinek arányát. Ez a változó történelmi korszakokat átívelő eredmény nem valósulhatott volna meg a magyar erdészek erdők és természeti értékek iránti mély elkötelezettsége, felelősségvállalása és szakmai felkészültsége nélkül – hangsúlyozta. Emellett az élőfakészlet minden évben nő, 2010 óta 45 millió köbméterrel gyarapodott, ezért mára meghaladja a 400 millió köbmétert. Az elmúlt időszakban 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtak támogatást, amelyből 27 ezer hektár már megvalósult.

Erdészeti támogatás is igényelhető

A Vidékfejlesztési programban több mint 160 milliárd forintot kitevő erdészeti támogatás hagyott jóvá az agrártárca, és ugyancsak ennek a kezdeményezésnek a keretein belül, mintegy 60 milliárd forintot fordítanak a meglévő erdők minőségének javítására. Továbbá a Településfásítási programnak köszönhetően 1350 településen összesen 36 000 darab sorfát ültettek el a helyi közösségek – sorolta az eredményeket az agrártárca vezetője az AM közleménye szerint.

MTI

Kapcsolódó cikkeink