Az ALDI nyereményjátékkal hívja fel a figyelmet a Hazai Termékek Hónapjára
Fogyasztói nyereményjátékot tartott augusztusban országszerte az ALDI üzleteiben a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel közös összefogásában. A promóció fókuszában a hazai áruk álltak, amelyekre kiemelt áruházi kommunikáció hívta fel a figyelmet.
A cikk a Trade magazin 2023/10. lapszámában olvasható.
A Hazai Termékek Hónapjához kapcsolódva a hálózat augusztus 3. és 30. között értékes nyereményeket biztosított a védjegyes saját márkás termékek vásárlói számára.
Az akcióban szereplő áruk száma kiemelkedően magas volt, hiszen több mint 400 hazai termék közül válogathattak a vásárlók. A játékosoknak a részt vevő termékek közül legalább kettőt kellett a kosarukba tenniük ahhoz, hogy indulhassanak a nyereményekért.
A fődíj 500 000 Ft értékű ALDI-vásárlási utalvány volt, emellett értékes heti nyereményeket is sorsoltak.
Az üzletlánc számára a környezettudatosság már hosszú évek óta sarkalatos szempont működése során. Ebben az akcióban az ökológiai egyensúly megteremtése kapott kiemelt hangsúlyt. Az akció ideje alatt ugyanis a fogyasztók minden Magyar Termék megvásárlásával hozzájárulhattak egy új rovarhotel létrehozásához. //
Kapcsolódó cikkeink
Futással, adományokkal a közösségért: a Bátor Tábort támogatja az ALDI
Az ALDI Magyarország megfizethető, minőségi termékei széles választékával járul hozzá…
Tovább olvasom >Érték, elérhetőség és felelősség egy helyen: ALDI – alacsony árak, magas minőség, több üzlet
Kihívásokkal teli környezetben is a vásárlóknak nyújtott minél több előnyre…
Tovább olvasom >A vásárlók bevonásával keres új üzlethelyszíneket a brit ALDI
Az ALDI az Egyesült Királyságban élő vásárlókat kéri, hogy segítsenek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >