Az agrártárca tárgyalásokat kezdett a halászokkal
Egyeztetést folytatott a magyarországi természetes vízi halász szervezetek képviselőivel Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten – tájékoztatta a tárca az MTI-t.
Az FM közleményében felidézte, a halászok azért fordultak a szaktárcához, mert a halgazdálkodási és halvédelmi törvény tavalyi módosítása betiltotta a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken idén január 1-jétől.
A megbeszélésen áttekintették az új törvényből eredő helyzetet, valamint több javaslatot felvetettek a természetes vízi halászok problémáinak kezelésére. Megállapodtak abban, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség vezetőit is bevonják a tárgyalásokba – közölte a tárca.
Az FM tájékoztatása szerint Nagy István jelezte, hogy a tárca várja a halászok javaslatait. Hangsúlyozta, hogy a halászok halgazdálkodási ágazaton belüli továbbfoglalkoztatása jelenthet megoldást.
A közlemény szerint az államtitkár kifejtette: az FM kiemelten fontosnak tartja a halászok megélhetését, ügyüket minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni kívánja.
A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat folytatni fogják, ezért a péntekre meghirdetett demonstráció elmarad – közölte a szaktárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >Rekordév a halgazdaságokban – de még mindig kevés halat eszünk
A 2024-es év kiemelkedően sikeres volt a magyar haltermelés számára:…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Riasztó jelek a földeken: aszály sújtja a kukoricát, a búzánál még van remény
A szakértők szerint a kukoricaállomány már most tragikus képet mutat,…
Tovább olvasom >