Az Agrárgazdasági Kutató Intézet szerint erős a magyar mezőgazdaság

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 07. 12:11

A magyar mezőgazdaság „jó erőben van”, amit az is mutat, hogy az ágazat szereplőinek mintegy 500 milliárd forintot kitevő bankbetét-állománya van, az ágazat állapota összességében pozitívan értékelhető – mondta kedden az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója az MTI-nek.

buza

Kapronczai István az AKI fennállásának 60 évfordulója alkalmából rendezett tanácskozás előtt beszélt arról, hogy – részben az árhatások, részben az uniós támogatások miatt – az elmúlt három évben a magyar agrárgazdaság támogatottsági szintje utolérte a korábbi EU-tagokét, és így olyan mértékű forrás halmozódott fel a magyar mezőgazdaságban, ami megalapozhatja az ágazat későbbi fejlődését. Olyan támogatás- és gazdaságpolitikai környezetet kell teremteni, hogy az ágazatban meglévő pénzek megmozduljanak a fejlesztés érdekében – mondta.

Hozzátette, hogy egyes ágazatok versenyképessége még elmarad a legfejlettebbektől, ezek teljesítményét a már nagyon jól teljesítő felső 10 százalékhoz kellene folyamatosan közelíteni.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a hatvan éves Agrárgazdasági Kutató Intézet tiszteletére rendezett tanácskozás részvevőit köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy az intézet szakmai támogatása nélkül a szaktárca nem tudta volna meghozni az elmúlt évek fontos döntéseit, például az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformjával kapcsolatban sem.

A kutatók segítsége nélkül nehéz lett volna meghatározni például a termeléshez kapcsolt támogatások szintjét, de az egyes ágazatok abszorpciós képességének felmérése is fontos volt az átmeneti nemzeti támogatások kialakításához – mondta.

Hozzáfűzte: az AKI nemcsak az agrárgazdaságért felelős államtitkárság munkáját segíti, de szakmai információkkal kiszolgálja a minisztérium valamennyi államtitkárságát. Ez a tevékenység az AKI-t az agrártárca legfontosabb ökonómiai kutató bázisává, funkcióját tekintve pedig a minisztérium kiemelt háttérintézményévé tette.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az intézet minisztériumi megrendelésre készített minden tanulmánya a szakmához lojálisan, egyértelműen gazdasági oldalról közelítette meg a vizsgált területet. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a minisztérium és az Agrárgazdasági Kutató Intézet közötti szinergia és jó együttműködés a jövőben is fennmarad, az egymás iránt tanúsított kölcsönös tisztelet és elismerés tovább erősíti a szakmai munka minőségét, a magyar mezőgazdaság szolgálatában.

Kapronczai István, az AKI főigazgatója – Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szavait idézve – beszédében emlékeztetett , hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet képes volt alkalmazkodni a jelentős politikai, társadalmi és gazdasági változásokhoz. Hangsúlyozta az intézetben dolgozók felelősek azért, hogy az AKI kutatási eredményei az adófizetők hasznára „pénzre válthatók legyenek”. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink