Az ágazati bértámogatásban részesülők közel 60 százaléka vendéglátásós

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 03. 24. 10:34

Az érintett munkavállalók közel 60 százaléka után a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások igényeltek ágazati bértámogatást – közölte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette: a járványhelyzetben a munkahelyek megtartását szolgáló programban mintegy 99 százalékon állnak a kifizetések, több mint 51 milliárd forint már a vállalkozások számláira került – írja az origo.

Az ágazati bértámogatási program a koronavírus miatt működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő szektorok vállalkozásainak talpon maradását szolgálja.

A PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁS HAVI MÉRTÉKE A BRUTTÓ BÉR 50 SZÁZALÉKA, DE LEGFELJEBB A KÖTELEZŐ LEGKISEBB MUNKABÉR 150 SZÁZALÉKA, AZAZ BRUTTÓ 251.100 FORINT LEHET.

A vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja – írja közleményében a minisztérium.

Bodó Sándor kifejtette: mostanáig közel 19 ezer vállalkozástól érkezett be kérelem összesen 125 ezer főre, ami azt jelenti, hogy a cégek átlagosan 6-7 munkavállalóra igénylik az ágazati bértámogatást. A támogatottak közel 60 százaléka a vendéglátás, több mint 14 százaléka a szálláshely-szolgáltatás nemzetgazdasági ágban dolgozik.

A legtöbb munkavállalóra a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben kértek támogatást. A lehetőséget a veszélyhelyzeti intézkedésekkel összhangban március 8-tól újabb szektorokra terjesztették ki, e körben már mintegy 6 ezer munkavállalóra nyújtottak be kérelmet.

A március 8-tól érintett vállalkozásoknak továbbra is március 31-ig lehet benyújtani a kérelmeiket, a minél gyorsabb folyósítás érdekében. A részletes feltételek a Munka.hu oldalon olvashatók. A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyek elbírálása folyamatosan zajlik. (origo)

Kapcsolódó cikkeink