Ausztriában kinyitottak a 400 négyzetméternél kisebb üzletek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 04. 14. 11:08

Megtörtént az első lépés a normalitás felé, a koronavírus-járvány visszaszorítására irányuló ausztriai intézkedések hatásosak voltak, ezért ismét kinyitottak a 400 négyzetméternél kisebb üzletek – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden délelőtt egy bécsi sajtótájékoztatón.

„A helyzet még nem olyan, mint korábban volt” – állapította meg Kurz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a későbbiekben is a járvány alakulásának függvényében döntenek majd az óvintézkedések esetleges további enyhítéséről.
A politikus hangsúlyozta, hogy a válságot még nem sikerült leküzdeni. Elmondta: a kormány kidolgozott egy tervet az üzletek, a vendéglátóhelyek lépésről lépésre történő megnyitására, de ha a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos adatok kedvezőtlenül alakulnak, „meghúzzák a vészféket”.
„Annyi szabadságot adunk, amennyi lehetséges, és annyi korlátozás lesz érvényben, amennyi szükséges” – fogalmazott. A kancellár figyelmeztetett arra is, hogy továbbra is érvényben vannak az óvintézkedések, így a szájmaszk viselése kötelező az üzletekben és a közösségi közlekedési eszközökön is, és a kijárási korlátozást is be kell tartani.
Arról is beszélt, hogy a kormány eltökélt szándéka a gazdaság mielőbbi beindítása: egyre több cég tér át a részmunkaidős foglalkoztatásra, hogy munkahelyeket mentsen meg. A 38 milliárd eurós segélycsomag pedig segíti őket abban, hogy átvészeljék a válságot – tette hozzá.
Ausztriában kedden 14 300 üzlet nyitott ki ismét, több üzlet bejáratánál már a nyitás előtt hosszú sorok alakultak ki. (Noll Katalin, MTI)

Kapcsolódó cikkeink