Átlagban négy százalékkal nőttek a reálkeresetek egy év alatt

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 19. 00:01

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2010 első két hónapjában 3,7%-kal, a nettó átlagkeresetek 10,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.

A KSH adatai alapján, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,1%-os növekedése mellett) döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítés januári első része kifizetésének köszönhetően 4,0%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A versenyszférában így 3,5%-kal, a költségvetési szférában 4,9%-kal nőtt a reálkereset. Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január-februárban átlagosan 2 millió 613 ezer volt.
2010 január-februárban a költségvetési szférában 740 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 777 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 2,6%-os csökkenését jelentette. A költségvetési szférában a közfoglalkoztatás bővülése miatt 4,5%-kal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,7%-os a csökkenés. A versenyszférában 5,9%-kal dolgoztak kevesebben mint az előző év azonos időszakában. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 200 200 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 900 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 209 100 Ft-ot ért el.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,7%-kal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 4,6%-kal, a költségvetés területén pedig 1,6%-kal növekedtek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. Jelentősen felülmúlták a versenyszféra keresetnövekedési átlagát a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (11,1%), a vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése (8,6%), valamint a kereskedelem, gépjárműjavítás (7,7%) nemzetgazdasági ágak. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első két hónapjában átlagosan 3,0%-kal nőtt, ebből a versenyszférában dolgozók alapbére 4,9%-kal haladta meg az előző év január-februárit – írja a Tőzsdefórum.




Kapcsolódó cikkeink