Magazin: Átadták Az év legsikeresebb promóciója pályázat elismeréseit
Immár 10. alkalommal kerültek átadásra Az év legsikeresebb promóciója verseny elismerései. Az egész napos szakmai programmal egybekötött díjátadó 2018. április 19-én, a budapesti Boscolo Hotel Róma termében került megrendezésre, ahol 3 szakmai különdíj mellett, 6 kategóriában vehették át a nyertes pályázatok az elismeréseket.
Az esemény megnyitóján Hermann Zsuzsanna, a pályázatot kiíró Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője elmondta, hogy a tíztagú szakmai zsűri és a Kantar-Hoffmann által megkérdezett 4 fókuszcsoport idén 34 promóciót értékelt. A vásárlói visszajelzések kapcsán Hermann Zsuzsanna elmondta:
– Míg az előző években a vásárlók és a szakmai zsűri értékítélete nagyrészt megegyezett, idén a fogyasztói véleményekben bizonyos igény- és szokásbeli változások tükröződnek. Az elvárások magasabbak mind a promóciós játék menetének, mind az ajándékok mennyiségének és értékének tekintetében. Ahhoz, hogy sikeres promóciókat tudjunk megvalósítani, a jövőbeli tervezésnél ezeket a visszajelzéseket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Promóciós trendek
Csillag-Vella Rita, a GfK ügyfélkapcsolati vezetője a promóciós trendek kapcsán elhangzott előadásában kiemelte, hogy azokban az országokban, ahol a modern csatornák erősek, a promóciós arány is magasabb. Ugyanakkor a magas aránnyal bíró országokban enyhén visszaesett a promóciók szerepe az elmúlt egy évben. A kereskedelmi márkák forgalmi részesedését és promóciók arányát nézve a magasabb sajátmárka-penetrációval rendelkező országokban a verseny nagyobb promóciós aktivitást követel meg a márkagyártóktól. A hazai promóciós vásárlások részesedéséről hozzátette:
– A háztartások teljes FMCG-kiadásait mutató adatok szerint 2017-ben a legmagasabb árpromóciós arányt a csatornák közül a drogéria, az egyes termékkategóriákat tekintve a háztartási és vegyi áru mutatta fel.
A szakember egy, a vásárlások elemzése alapján készített modellben bemutatta, milyen vásárlási útvonalak jellemzőek a promóciós időszakok előtt, alatt és után, hozzátéve, hogy ezek ismeretében az is feltérképezhető, milyen közép- és hosszú távú hatása van a márkára egy árpromóciónak.
Képfelismerés a marketingben
Arany János, az SAP Hungary üzletágvezetője bemutatta a képfelismerő technológia promóciós lehetőségeit, mely az eddigi, adatalapú marketingkommunikáció után új eszközként lép az értékesítésbe. A mechanizmus alapját a kamerák által készített kép adatként való funkciója képezi.
– A technológia az értékesítéstámogatás számtalan pontján beépíthető – mondta a szakember, aki konkrét példákkal szemléltette a különböző online, out-door, valamint in-store kommunikációs alkalmazás lehetőségeit. – Emellett a technológia a megtérüléssel kapcsolatos számításokban is alkalmazható. Segítségével olyan adatok nyerhetők, melyekre a korábbi technológiák nem adtak lehetőséget – emelte ki Arany János.
A vásárlók véleménye
A díjak átadása előtt Pádár Kata, a Kantar-Hoffmann ügyfélkapcsolati igazgatója ismertette az elbírálás menetét, valamint átfogó értékelést adott a beérkezett pályázatokról. A verseny végeredménye egy tíztagú szakmai zsűri, valamint a Kantar-Hoffmann által megkérdezett, négy vásárlói fókuszcsoport összesített pontjai alapján alakult ki.
– A fókuszcsoportokat olyan 36–55, ill. 23–35 éves férfiak és nők alkották, akik nyitottak a promóciókra. A kvalitatív kutatás célja volt, hogy megismerjük a vásárlók promóciókhoz való viszonyát, illetve feltárjuk azokat a tényezőket, amelyek a promóciókban való részvételt ösztönzik – tette hozzá a szakember, aki ismertette a promóciókkal kapcsolatos vásárlói attitűdöket, konkrét véleményeket, elvárásokat, illetve a vonzó és kevésbé megnyerő elemeket.
GDPR a marketingfolyamatokban
Dr. Szűcs László, a PricewaterhouseCoopers Legal ügyvédje a GDPR aktuális kérdéséről gyakorlati példákon keresztül adott részletes információkat. Bemutatta, hogy egyes adatkategóriák felhasználásához milyen tartalmú előzetes tájékoztatás szükséges, továbbá, hogy a marketingcélzatú adatkezelés mely esetekben alapulhat írásbeli hozzájáruláson, és a hozzájárulásnak milyen feltételei vannak. A szakember kitért arra, hogy a marketingfolyamatok körében az adatkezelés jogalapja vagy a fogyasztók hozzájárulása, vagy pedig a vállalkozás jogos érdeke. Amennyiben azonban az adatkezelés ez utóbbi jogalapon történik, úgy a fogyasztókat megilleti a tiltakozás joga, amennyiben viszont hozzájáruláson alapul az adatkezelés, úgy a fogyasztó a hozzájárulását bármikor, indoklás nélkül visszavonhatja.
– A GDPR május 25-től alkalmazandó új szabályozás jelentős mértékben átalakíthatja a marketingfolyamatokat. A jövőben minden promóciós tervezésnél mérlegelni kell, hogy mely személyes adatok kezelése szükséges feltétlenül a promóciós cél elérése érdekében – fogalmazott a szakember.
Költséghatékony kivitelezés
A Deneris Consulting képviseletében Sütő Melinda tulajdonos-szakmai vezető és Sauer Győző értékesítési vezető a költséghatékony eszköztervezésről szóló előadásukban kiemelték, hogy többéves marketing- és reklámszakmai tapasztalattal végzik reklámajándéktárgyak és kiállítási installációk tervezését, gyártását, valamint kommunikációs anyagok tervezését és nyomdai kivitelezését.
Sauer Győző a hatékony költségtervezés és minőségi megvalósítás gyakorlati elemeinél kitért a legalapvetőbb költségkímélő technikákra és a leggyakoribb tervezési hibákra.
Előadásuk végén Sütő Melinda bemutatta a Deneris legnagyobb partnereit, valamint egy nagyvolumenű projekt ismertetésével a cég által kínált megoldások körét.
Az egyén erőssége a csapat erőssége
Idén nyerte el Az év trade marketinges csapata díjat az Essity megújult trade marketing osztálya, akik a 2017-es POPAI-versenyen is eredményesen szerepeltek. A sikerek hátteréről szóló előadását Nagy Réka customer marketing menedzser az SCA Hygiene átalakulásával kezdte, mely 2017-től Essity néven folytatja a Zewa, Libero, Libresse és Tena termékek gyártását. A szakember vázolta, hogyan állt fel az új trade marketing csapat, milyen erősségekkel bírnak a tagok, és milyen értékek mentén működnek együtt.
– Az új csapat felépítésében kiemelt szempontként kezeltük az egyedi vonásokat és személyes kapcsolatokat. Mivel mindenki abban dolgozik, amit szeret, sokkal kreatívabbak és hatékonyabbak vagyunk – foglalta össze Nagy Réka.
Megjelenés a márka tükre
Kolonics Attila, az ARTMATCH Hungária ügyvezetője az egységes promóciós ruházat fontosságáról beszélt. A cég, mely 15 éve van jelen in-store kommunikációs eszközök gyártásával, a James Harvest promóciós és formaruhákkal bővítette portfólióját. A női és férfi verziókban, széles méretválasztékban kapható ruházat gyártója az Umbro és Speedo márkák svéd konszernje.
A promóciós ruháknak a hagyományos, kereskedelmi forgalomban kapható darabokkal szembeni előnyeit ismertetve az ügyvezető elmondta, hogy a céges arculathoz, igényekhez igazítható, logózható formaruhák gyors utánrendelésének lehetőségét európai készletek biztosítják. Kiemelte, hogy a prémium formaruha egy cég életében nem költség, hanem sokszorosan megtérülő befektetés.
Díjátadás
Az év legsikerebb promóciója 2017 verseny díjazottjai
A pályázat elismerései ital, non-food, online, non-FMCG, élelmiszer és kereskedelmi kategóriákban kerültek átadásra, ezenkívül a Trade magazin, a Trade Marketing Klub és a POPAI Egyesület különdíjai is kiosztásra kerültek. A dobogós elismeréseket Hermann Zsuzsanna és Pádár Kata adták át, a Trade magazin különdíját Hermann Zsuzsanna, a POPAI különdíját Csiby Ágnes elnök, Havasiné Kátai Ildikó főtitkár és Hermann Zsuzsanna elnökségi tag, a Trade Marketing Klub különdíját pedig szintén Csiby Ágnes, Havasiné Kátai Ildikó és Hermann Zsuzsanna, a klub alapítói adták át. Az átadást követően az 1.helyezettek bemutatták a győztes promóciókat. //
Jung A.
Kapcsolódó cikkeink
Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >Megjelent a Trade magazin 2024/12-2025/1. száma
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 192 oldalon jelent meg. Alább, a levél alján…
Tovább olvasom >Visszafogott év után erős az ünnepi szezon
Az online vásárlók 74%-a, mintegy 3,1 millió fő készül az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >