Átadták a termelői piacot Nagykamaráson

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 11. 16. 11:20

Hatvanmillió forintból készült el a Békés megyei Nagykamaráson a termelői piac, amelyet kedden adtak át.

 

A nagykamarási termelői piac az átadóünnepség napján, 2021. november 16-án, fotó: MTI/Rosta Tibor

Erdős Norbert, az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta, 2012-ben indította el a kormány a termelői piac bővítését szolgáló programot, amely annyira sikeres lett, hogy a kezdeti 117-ről 2020 végére 324-re nőtt a helyi termelők saját áruik könnyített körülmények közti árusítását lehetővé tevő helyek száma.

A termelői piac legfontosabb jellemzője, hogy rövid élelmiszer-ellátási láncot jelent, így növeli a biztonságot – húzta alá.

Az államtitkár emlékeztetett, idén májusban változtatták meg a 2010-es kistermelői rendeletet. Könnyítették a kistermelővé válás feltételeit, országossá növelték számukra saját termékeik értékesítési sugarát, bővítették az előállítható termékek körét, és lehetővé tették, hogy a családtagok és az alkalmazottak is részt vehessenek a termékek előállításában.

Erdős Norbert hangsúlyozta, jövő év elejétől a közétkeztetésben a hazai áruknak legalább 60 százalékot kell elérniük. Ez az arány 2023. január 1-jétől 80 százalékra nő.

A Békés megyei Nagykamaráson az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásából, 60,5 millió forintból építették meg 2020 augusztusa és 2021 májusa között a termelői piacot. A hűtést-fűtést napelemes rendszer biztosítja, és kialakítottak kilenc parkolóhelyet is. A kivitelező a Pro Békés Kft. volt.

Pelle István (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, 17 évet vártak erre, ugyanis az önkormányzat a piacnak helyet biztosító telket 2004-ben vásárolta meg.

Szebellédi Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke kifejtette, a megyébe 2014 és 2020 között TOP-os forrásból eredetileg 58 milliárd forint érkezett volna, ám mostanra elérte a 84 milliárdot a beruházások értéke.

Eddig 32 termelői piacot adtak át, de még folyamatban van néhány kivitelezés, így a ciklus végére 40 fölé nő a számuk. Összesen 2,5 milliárd forintot fordítottak erre a célra.

Hozzátette, Nagykamarás mintegy 210 millió forint összértékben négy TOP-os pályázatot valósított meg: az óvodafejlesztést, az iskola energetikai korszerűsítését, az orvosi rendelő felújítását és a termelői piac kialakítását.

Szebellédi Zoltán elmondta, 2021-2027 között 86,4 milliárd forint TOP-forrás érkezik Békésbe, egyben reményét fejezte ki, hogy a ciklus végére ez a szám is nőni fog. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink