Átadták a Rudas fürdő új wellnessközpontját

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 25. 10:30

Átadták a budapesti Rudas fürdő új wellnessközpontját csütörtökön. Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében felidézte a budai fürdő történetét, utalva arra, hogy a Gellért-hegy környékén évszázadok óta a vízre épült a városfejlesztés. Kiemelte: a Rudasnak a mai napig megmaradt a nyolcszögletű alaprajza és a nyolc oszlopa, a mostani, egymilliárd forintos fejlesztés során pedig jakuzzi és panorámás napozóterasz létesült a tetőkertben, a középső szinten – az utcáról is megközelíthető – étterem nyílt, a földszinten pedig négy különböző vízhőmérsékletű medence épült. A létesítmény péntek reggel nyílik meg.

rudas

A főpolgármester szavai szerint a főváros a kerületekkel összefogva azon van, hogy segítse cégeit – így a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-t is – és sikerüljön a vizet mint értéket nagyobb mértékben kihasználni és népszerűsíteni.

Kitért arra, hogy 2010 előtt a BGYH 500 millió és 900 millió forint közötti veszteséggel zárt, míg tavaly 400 milliós nyereséget hozott és idén a nyeresége várhatóan meghaladja a 600 millió forintot. Nem csoda, hogy a cég már saját erőből is képes fejleszteni – jegyezte meg. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink