Árprésben az olajok

Szerző: Szalai László Dátum: 2023. 03. 02. 15:33

„Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Én biciklivel megyek” – mondta egykoron Sándor György humorista. A „biciklin utazó” napraforgó-étolaj mellett a többi olajfélének az elmúlt időszak igazi hullámvasút volt, amely – árat tekintve – inkább felfelé haladt. A világpiaci árak normalizálódása és a hatósági ársapka várható megszüntetése után lassan újra egyenlők lehetnek az esélyek – és az egyre egészségtudatosabb fogyasztóknak a termékkör ismét vonzó lehet. A márkákon nem múlik, az innovációk folyamatosak.

Az étolajpiacon a napraforgóolaj dominanciája továbbra is erős, és ebben nem várható lényeges változás. Mivel Magyarország bőven elég napraforgómagot termel, áruhiánytól, ellátási nehézségektől nem kell tartani (mondhatni, az esetleges készlethiányokról nem a gyártói oldal tehet). Az ársapka 720 forintban határozta meg a finomított napraforgó étolaj literenkénti árát, ez a rögzített ár januárban nagyjából 5-600 forinttal volt kevesebb, mint amennyi a valós fogyasztói ára lenne.

Dr. Tímár Imre
ügyvezető igazgató
Tanner Trade

– Az egyéb étolajak (kókuszolaj, olívaolaj, pálmaolaj) mennyisége évről évre növekszik, de sajnos az áruk is, ami korlátozza a jelentősebb volumennövekedést – mondja dr. Tímár Imre, a Tanner Trade Kft. ügyvezető igazgatója. – Áremelkedésük mögött a kedvezőtlen időjárás (az olíva­olaj esetében a rendkívüli szárazság), a növekvő szállítási, csomagolási, valamint egyéb költségek emelkedése áll. Az aszály miatt 40-45%-os volt a terméskiesés. Az olívaolajak ára ezen tényezők hatására mintegy 30-40%-ot emelkedett az elmúlt év végére, az év elejéhez viszonyítva.

Az olajos magvak világpiaci ára ugyanakkor az idei év elején csökkenésnek indult, ami vélhetően a fogyasztói árakban is hamarosan tükröződni fog. Ám ennek a tendenciának a tartóssága az ukrajnai háború és az egyéb külső tényezők előre láthatatlan alakulása miatt kérdéses.

Mindenesetre előbb-utóbb elhárulnak az akadályozó tényezők a piac (szó szerint) „egészséges” fejlődése előtt. A COVID ideje alatt ugyanis mind több fogyasztó kezdett el áttérni az egészségesebb (mentes, természetes stb.) ételek vásárlására, úgy ezzel együtt az olívaolaj-vásárlók száma is növekedett.

Megkeverik

A piacon ismét megjelentek a különböző blendek, ahol napraforgóolajjal keverik az olívaolajat az olcsóbb ár érdekében. Ezek a termékek általában átmenetileg vannak piacon. Dr. Tímár Imre szerint amennyiben az árak normalizálódnak, a blendek elveszítik létjogosultságukat.

– Növekszik a saját márkás olívaolajak volumene is – fűzi hozzá az ügyvezető igazgató. – Számomra ez hasonlít a saját márkás borok kategóriájához. Hazánkban egyre többen értékelik a jó minőséget a borok területén. Reméljük, hogy az olívaolaj „szakértők” megjelennek egyre nagyobb számban nálunk is, hiszen ahogy a borban, úgy az olívaolajban is nagyon nagy minőségi különbségek vannak. A kellemesebb ízvilágú olajak sokkal magasabb ízélményt jelentenek a fogyasztók számára. Kár lenne ezt figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor az extra szűz olívaolajnak az egészségre gyakorolt pozitív hatásai is kiemelendők. Nem véletlenül alapja ez az olaj a mediterrán diétának már több ezer éve. Hiszem, hogy a fogyasztók jelentős csoportjai nem csak az ár alapján döntenek a vásárláskor.

Előbb-utóbb elhárulnak az akadályozó tényezők a piac (szó szerint) „egészséges” fejlődése előtt

Árazni nehéz

Az ársapka a hidegen sajtolt olajokra nem vonatkozik, így egyre nagyobb az árkülönbség az ársapkás finomított étolaj és a hidegen sajtolt napraforgóolaj között. Utóbbi iránt bizony igencsak megcsappant itthon a kereslet. Az egyéb hidegen sajtolt olajfajtáknál szintén az alapanyagok árának drasztikus emelkedése okozott gondot.

Pinczés Marianna
ügyvezető
Virgin Oil Press

– Csak egy-két itthon termő maghoz (pl. csipkebogyó-, homoktövismag) jutottunk hozzá változatlan áron, ezek viszont olyan speciális olajok alapanyagai, amelyek iránt nem nőtt, hanem viszonylag állandó a kereslet – mondja Pinczés Marianna, a Virgin Oil Press Kft. ügyvezetője. – Ezeket az olajokat évek óta változatlan áron kínáltuk, egészen mostanáig. Az energiaárak miatt azonban valószínűleg rákényszerülünk az áremelésre, azaz lassan ez is begyűrűzik a fogyasztókhoz.

A cég számára jelenleg a legnagyobb kihívást az árváltozások lekövetése jelenti.

– Olyan szinten mozog az alapanyagár és a gyártási költség a sok változó miatt, hogy gyakorlatilag tételenként újraárazhatnánk termékeinket, amit lehetetlenség egyből érvényesíteni a kereskedőknél. Az átfutási idő 3-6 hónap is lehet, addigra azonban újabb árváltozás történik, az sem ritka, hogy lefelé mozdul el az ár (mint pl. a hántolt napraforgómag esetében), és kezdődhet minden elölről.

 

Ízesített újdonságok a spanyol olívamárkától

A Tanner Trade az olívaolaj-forgalmazás területén tevékenykedik már 15 éve. Meghatározó terméke a spanyol ABACO márka, mely 1840 óta van jelen az ibériai piacon. Az alapító család 5. generációja irányítja a mára már milliárd eurós forgalmú vállalatot, mely 70 országba exportálja termékeit. A cég filozófiáját jól tükrözi, hogy az általa alkalmazott csomagolóanyagok visszagyűjthetők és újra felhasználhatók.

A Tanner Trade az ABACO olívaolaj-márka teljes szortimentjét képviseli, az ABACO Extra szűz, ízesített Extra szűz, BIO Extra szűz és Pomace olívaolajakat kínálják a vásárlóknak.

– A legutóbbi fejlesztések az ízesített extra szűz olívaolajra irányulnak – árulja el dr. Tímár Imre. – Ezek alapján kerültek a forgalomba a 250 ml-es kiszerelésű picante (enyhén csípős), citromos, szarvasgombás és kakukkfüves-fokhagymás ízesítésű változatok. Nagy sikere van a hajtógáz nélküli, ABACO 200 ml-es extra szűz olívaolaj spraynek is, amelynek további fejlesztése is folyamatban van.

Kuriózumok a fejlesztések fókuszában

A Virgin Oil Press a hazai piacon elsősorban szőlőmagolaj-gyártóként van számontartva (amire márkanevük, a Grapoila rá is erősít), holott ma már 20-féle magból sajtolnak olajokat, gyártanak gluténmentes liszteket, natúr magkrémeket, háziállatoknak szánt olajkeverékeket és natúrkozmetikumokat, zero waste, azaz hulladékmentes módon. Ettől függetlenül itthon továbbra is a hidegen sajtolt szőlőmagolaj az egyik legnépszerűbb termékük.

– A tavalyi év újdonsága, az Eisberg felkérésére megálmodott Keleties olajmix, illetve a Pörkölt tökmagolaj egyből Great Taste csillagot nyert a nemzetközi megmérettetésen, ami remek kezdés – újságolja Pinczés Mariann. – A Pörkölt tökmagolaj azért különleges, mert ez az egyetlen pörkölt magból sajtolt olajunk, de természetesen a pörköletlen változatát is forgalmazzuk. Előbbit az íze, pontosabban az ínyencek kedvéért, utóbbit egészségvédő hatása miatt. Idén egy, a világon egyedülálló termékfejlesztéssel szeretnénk berobbanni a köztudatba: megalkottuk a gyümölcs­SHOT-ok új generációját, a FROT-okat. Ez az elnevezés (FROT: Fruit & Oil Together) olyan gyümölcs- és zöldségpüréket takar, melyekhez hidegen sajtolt olajokat kevertünk a tápanyagarzenál gazdagítása érdekében. Egyelőre 3-féle ízben érhető el a termék. //

 

Olívaolaj: hiányhoz vezethet az Egyesült Királyságban az olívatermés további romlása

A brit szupermarketek idén hatalmas áremelkedéssel és olívaolaj-hiánnyal szembesülhetnek, miután tovább romlottak az európai olívatermés kilátásai.

A világ legnagyobb olívaolaj-termelőjének számító Spanyolországban a termés a 2022 nyarán Európa-szerte tapasztalt forró időjárás és aszály miatt „nagyon rosszul néz ki” – figyelmeztet Walter Zanre, a Filippo Berio UK vezérigazgatója.

Spanyolországban, ahol a szüret decemberben már javában zajlott, már most jelentősen visszaestek a feldolgozás utáni hozamok. A legfrissebb becslések szerint az év végi hiány meghaladta a 750 000 tonnát, ami a szokásos éves termelés mintegy 50%-a – mondta el a vezérigazgató, és hozzátette, hogy Spanyolország egy jó évben a világ olívaolajának mintegy 60%-át adja.

Az olaszországi gyenge terméssel együtt, ahol a hasonló időjárás okozta kihívások miatt a mennyiség 40%-kal visszaesett az előző évhez képest, a hiány újabb rekordmagasságokba emelte a nagykereskedelmi árakat.

A megoldást a szakemberek egy része a görögországi termelés évről évre történő növekedésében látja, minek eredményeként az ország immár megelőzte az eddig második legnagyobb olívaolaj-termelő Olaszországot.

A 2023 utolsó negyedévére teljes hiányt vizionáló Walter Zanre elmondta, hogy az olajszállítók folyamatosan válságtanácskozásokat folytatnak kiskereskedelmi, gyártó- és vendéglátóipari partnereikkel a romló ellátási helyzetről, az esedékes áremelésekről és azok mértékéről.

A helyzetet tovább súlyosbítja az ukrajnai háború miatt az üvegpalackok hiánya, ami az esetleges előrekészletezés okán újabb termelési költségeket ró a cégekre. //

Forrás: The Grocer

 

A cikk a Trade magazin 2023.2-3. számában olvasható

Kapcsolódó cikkeink