Aranyesőt hozott a birminghami cukrászverseny a budapesti lánynak
Tarolt a magyar származású Jennifer Melanie Ziemons a világ egyik legrangosabb nemzetközi cukrászversenyén az angliai Birminghamben – olvasható az ncafe.hu-n. Négy tortával indult két kategóriában, a Cake International bírái pedig négy arany minősítéssel jutalmazták alkotásait a hétvégén.
Jennifer eredménye azért is különleges, mert csupán idén januárban kezdett el cukormasszából süteményeket készíteni. Februárban és májusban indult először cukrászversenyen, azonnal aranyat nyert. Ez a mostani a harmadik megmérettetése, ahol szintén az ő süteményeit ítélték a legjobbnak. Az első két cukrászversenyt Magyarországon szervezték.
A magyar cukrászlány miniatűr alkotásai több száz icipici formából épülnek fel. A mostani versenyre két hónapon keresztül készítette az apró darabokat a négy tortához. Tű- és fogpiszkáló hegyére készített fél centis virágokat, formákat.
A 27 éves budapesti lány főállásban saját vállalkozását, a Pink Beauty Bakeryt vezeti. Sütemény formájú szappanokkal kereskedik, leginkább külföldön.
Jennifer kislánykorában állatorvos szeretett volna lenni, de egy baleset megakadályozta a terveiben. Aztán jött a cukrászkodás ötlete, amelyben a jelek szerint óriási jövő vár rá. A lány Németországban született, évek óta Magyarországon él. Azt tervezi hamarosan Ausztriában vagy Németországban nyit cukrászműhelyt – tudta meg az angliai magyarok.hu. (ncafe.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Ismét Marketing Diamond Awards díjjal gazdagodott a Trade magazin kiadója
Január végén, a budapesti SYMBOL-ban adták át a Marketing Diamond…
Tovább olvasom >Idén is Top Employer díjat nyert a Lidl Magyarország
A független „Top Employers Institute” minden évben elismeri a világ…
Tovább olvasom >Év Bejglije 2022. verseny
A Magyar Cukrász Ipartestület az idén harmadik alkalommal hirdette meg…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >