Anyaotthon a gyermekégési központ számára

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 30. 12:02

Az elmúlt napokban több sajnálatos gyermekégésről is számot adott a magyar média. Hazánkban évente közel 70.000 égési baleset történik, melynek 2/3‐ban gyermek a sérült. A Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházban működik az Országos Gyermekégés‐központ, amely az ország egész területéről fogadja a beteg gyermekeket. Ezért a Bethesda Kórház Hivatalos Alapítványa idén egy Anyaotthon felállítására kezdett gyűjtést, annak érdekében, hogy a szülők is részt vehessenek gyermekük gyógyulásában, a kis beteg mellett maradjanak a kórházban felépülésük ideje alatt. Dr. Velkey György a Kórház főigazgatója bemutatta az Anyaotthon látványtervét. Vidor Eszter a Nemzeti Betegfórum képviseletében kiemelte, hogy a betegszervezeteket tömörítő érdekvédelmi szervezet is fontosnak tartja, hogy támogassa az országos kezdeményezést.

Bethesda

Kováts Adél színművésznő, a jótékonysági akció nagykövete rámutatott arra, hogy az Anyák napja nem csupán egy ünnep, amelyen az édesanyák számára megköszönhetjük mindennapi elkötelezett munkájukat. Kitűnő alkalom arra is, hogy felismerjük: a szülők és maguk a gyermekek is sokat tehetnek a balesetek megelőzésében. A Bethesda Kórház égésprevenciós programjának keretében több mint 20 ezer kisiskolás és felső tagozatos gyermek figyelmét hívták fel a szakemberek a balesetveszélyes helyzetekre és a legfontosabb teendőkre az elmúlt 10 év során. Kováts Adél megkérte az édesanyákat, nagymamákat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, s személyi jövedelemadójuk 1 %‐ának felajánlásával támogassák a Bethesda Kórházat.

Bethesda-anyaotthon

Az első és eddig a legnagyobb és legaktívabb együttműködő partner a Bethesda Gyermekkórházban található az országos gyermekégés‐központ támogatásában az SCA HYGIENE PRODUCTS KFT. A szűkebb szakma higiénia és fertőtlenítés specialistaként ismeri a céget. A háztartásokban inkább a minőségi papírtörlő, papír zsebkendő, toalettpapír, babapelenkák és női higiéniai termékeik révén ismert. Szinte nincs olyan kismama, anyuka, nagymama, aki ne ismerné és használná ezek közül valamelyik, a hölgyek mindennapi életében nélkülözhetetlen termékét. Hitvallásuk azon alapul, mely szerint termékeik a világ különböző helyein élő sokmillió ember számára könnyebbé teszik az életet.

A mindennapi élet segítése pedig igazi felelősséget, törődést és tiszteletet követel meg az édesanyákkal és magával az élettel szemben is. Ennek hivatott keretet adni az SCA „Care of life”, azaz „Törődünk az élettel” programja világszerte és itthon is. Az SCA a számára elérhető közösségi és elektronikus média felületeken az adó 1%‐át gyűjtő kampányba kezdett amellyel az Anyaotthon felújítására hívja fel a figyelmet. Ennek során hetente átlagosan 265.000 embert szólítanak meg a Libero, Libresse, Zewa oldalakkal közösen, amelyből több mint 134 000 ember követi az oldalakat folyamatosan. A kezdeményezés sikerességét jelöli, hogy az akciót like‐olók nagy része: 18‐34 év közötti nő.

Sándor Judit, az SCA munkatársa elmondta, hogy a kommunikáció során megpróbálták erősíteni az édesanyákban az együttérzés erejét: hiszen bármely szülő kerülhet hasonló helyzetbe, ezért vállaljanak értékközösséget az érintett családokkal. A Zewa és a Libero márkák esetében a családanyákat szólították meg ‐ egy kicsit fiatalabb vagy idősebb gyerekekkel, – s igyekeztek az együttérzést, együttgondolkodást hangsúlyozni. A Libresse márkánál – ahol fiatalabb a célcsoport, a konkrét felajánlásokra kevésbé számítottak – viszont céljuk, hogy megismertessék őket a BKA működésével és céljaival, hogy a jövőben már ismerősen csengjen számukra a név, amikor dönteniük kell a személyi jövedelem adójuk 1%‐ukról.

Az Anyák Napja alkalmából a Bethesda Alapítvány ismételten megkér valamennyi édesanyát, hogy a személyi jövedelem adó 1%‐uk felajánlásával segítsék e kezdeményezést: Teremtsük meg együtt a gyermekégés központ Anyaotthonát, legyen gyermekeink egészsége közös küldetésünk és jutalmunk, hogy tehetjük!

Kapcsolódó cikkeink