Anuga: 100 országból 6500 kiállító, 180 országból 150 ezer látogató

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 30. 11:28

„Kóstoljunk bele a jövőbe!” Ezzel a szlogennel hívják az élelmiszer piac szereplőit Kölnbe, a világ legnagyobb élelmiszer szakvására, az Angua szervezői, október 8.-12. között.

– Az Anuga látogatói a 100 országból érkező 6 500 kiállító révén képet nyernek az élelmiszerek szinte teljes kínálatáról; megismerik az újdonságokat és a fejlődés fő irányait – tájékoztat Christine Hackmann, a kölni vásár sajtófőnöke. – Öt nap alatt várhatóan 180 országból mintegy 150 ezer látogatóra számítunk, az eddigi érdeklődés alapján.

Legszélesebb körű árubemutatóra a csemege és delikátesz termékeket magában foglaló általános élelmiszerekkel, italokkal, tejtermékekkel, húskészítményekkel, valamint mélyhűtött árucikkekkel jelentkeztek a vállalatok.

Kakuk Márta, az Anuga magyarországi képviselőjének tájékoztatása szerint a 33 magyar kiállító, összesen 730 négyzetméteren legnagyobb hangsúllyal a húskészítmények, mélyhűtött termékek és általános élelmiszer csarnokaiban mutatkozik be. Ez kedvező arány a legutóbbi, két évvel ezelőtti Anugához képest, amikor 47 magyar kiállító cég 640 négyzetméteren mutatkozott be. Idén először nem lesz közösségi megjelenés, a kiállítók közül a kkv-k és családi vállalkozások lehetőséget kaptak az AMC által márciusban meghirdetett pályázatra, mellyel fedezhetik standjaik költségének egy részét.

Az Anuga lényegének nevezi, hogy „tíz szakvásár egy fedél alatt” tekinthető meg a világhírű kölni dómmal szemben, a Rajna parti vásárterületen. Az egy fedél alá kerülő, különböző profilú élelmiszer szakvásárok: 1. Általános élelmiszer (csemege és delikátesz). 2. Hűtött. 3. Hús. 4. Mélyhűtött. 5. Tejtermék. 6. Kenyér, sütőipar és forró ital. 7. Ital. 8. Catering technológia, Anuga Foodservice .. 9. Kereskedelmi technológia. 10. Bio.

Az árubemutató mellett érdekes szakmai kísérő programok várják az érdeklődőket. A nyitónap előtti estén a Nestlé elnök-vezérigazgatója, Paul Bulcke és a Németországban piacvezető élemiszerkereskedelmi cég, az Edeka vezérigazgatója, Markus Mosa tekinti át az élelmiszer szektor fejlődési lehetőségeit.

BELÉPŐJEGY KEDVEZMÉNYESEN ÉS KÉNYELMESEN. Az érdeklődők forintért, kedvezményes áron veheti meg belépőjegyüket az Anuga honlapján, vagy a kölni vásár magyarországi képviseletén. Egyben regisztrálják is a jegyvásárlókat. Így elkerülhetik majd a bejáratnál a sorban állást, és rögtön beléphetnek a vásár területére.
A kölni vásár magyarországi képviseletének elérhetőségei:
Budapesti telefonszám: 240 0810
E-mail: office@monart.axelero.net

Kapcsolódó cikkeink