Antal Emese: „Felelősek vagyunk az egészségünkért!”
Kontrollálatlanul terjednek a nem szakemberek által terjesztett féligazságok az interneten a különböző diéták hatékonyságáról. Antal Emese dietetikus, szociológus e rendkívül gyorsan növekvő iparág által kommunikált tévhiteket igyekezett eloszlatni a FutureTalks április 11-i adásában.

Antal Emese
Antal Emese kiemelte: mielőtt megrendelnénk az éppen aktuális csodaszert, nézzünk utána, ki ajánlja? „Mi, dietetikusok négy évig tanuljuk ezt a tudományt és ugyanúgy esküt teszünk, mint az orvosok. Ha nem tudom az alapokat, az élettant, a táplálék és a gyógyszer interakcióját, azzal akár halált is okozhatok”, hívta fel a figyelmet a felelősség fontosságára a dietetikus.

Krizsó Szilvia
A beszélgetésben Antal Emese hangsúlyozta: a táplálkozás örömforrás, nincs szükség szélsőségekre, az alapelvekkel kell tisztában lenni. „Együnk naponta 4-5 alkalommal, mindenből egy kicsit, étkezzünk változatosan és igyunk sok folyadékot. Ezt józan paraszti ésszel könnyen be lehet tartani”, mutatott rá a szakember.
Szó esett még a személyre szabott táplálkozás terjedéséről, a növényi alapú élelmiszerek népszerűségének és fontosságának növekedéséről, a magyar lakosság elhízásának elkeserítő mértékéről, valamint a mozgás fontosságáról, ami nélkül nem elképzelhető az egészséges életmód.
A teljes beszélgetést meghallgathatja és megnézheti az alábbi platformokon, a linkekre kattintva:
Youtube:
Facebook:
https://www.facebook.com/trademagazin.hu
Soundcloud:
https://soundcloud.com/trade-magazin
Spotify:
https://open.spotify.com/show/1imr2D62BIXEzsr5RNABLu
Trade magazin:
https://trademagazin.hu/hu/rendezvenyek/future-talks-business-podcast/
Minden héten hétfőn 17 órakor új adással jelentkezik a Future Talks Krizsó Szilviával, a Trade magazin business podcastja.
Kapcsolódó cikkeink
Dr. Némedi Erzsébet: A boldogság a bélben lakik
A bélrendszerünkben lévő mikrobiom egy olyan ökoszisztéma, amely nem csak…
Tovább olvasom >Madar Norbert – a magyar piaci szereplők a Temu árnyékában csak vegetálnak
„Nem szeretem használni az e-kereskedelem kifejezést, sokkal inkább lefedi a…
Tovább olvasom >Semsei Rudolf: „Az is törzsvendég, aki évente egyszer jut el hozzánk”
Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja Mi kell ahhoz, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordszinten a vállalatvezetők elköteleződése a fenntarthatóság iránt
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a vállalatvezetők hozzáállása…
Tovább olvasom >Kismértékben emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban a hús, tejtermékek és növényi olajok drágulása miatt
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Mitől tízszereződhet meg egy-egy bor ára?
Kevesebben vannak világszerte, mint ahány ember járt az űrben, számuk…
Tovább olvasom >