AM: Prioritásként kezeljük a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa támogatását

Szerző: STA Dátum: 2023. 06. 07. 09:00

A hazai szőlő- és borágazat kiemelt jelentőséggel bír, zászlóshajóként húzza a magyar mezőgazdaságot. Az Agrárminisztériumot és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát kiemelt partneri viszony fűzi egymáshoz, mindig nyíltan és őszintén tudtunk beszélni a kihívásokról, a munkáról, jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Elnökségi ülésén.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)

A tárcavezető kiemelte, a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt most még több kihívással kell az agráriumnak megküzdenie. De a kormány és a szaktárca ezekben a nehezebb időkben is prioritásként kezeli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) állami támogatásának biztosítását. Az Agrárminisztérium továbbra is számít a szervezet és a kötelékébe tartozó mintegy 28 ezer magyar gazda, valamint a hegybírók magas szakmai színvonalú munkájára, megbízhatóságra, többek között az új borjogi szabályozás végrehajtásában. Az egyablakos ügyintézés a HNT által felügyelt informatikai rendszeren keresztül, a hegybírók közreműködésével valósul meg. Ez nagy könnyítés az ágazat szereplőinek, egyben felelősséget követel meg a hegybíróktól, húzta alá a miniszter.  Nagy István kifejezte abbéli reményét is, hogy a jövőben is folytatódnak a HNT által elindított piacszervezési intézkedések, mint a szakmaközi bormarketing és a biológiai alapok biztosítása. E két program jó példája annak, hogy a szőlészek és a borászok maguk is tenni akarnak piaci helyzetük javítása érdekében, felismerik a problémát, kidolgozzák a stratégiát és az intézkedéseket is végrehajtják, mutatott rá.

A HNT az ülésen új elnökséget választott

A leköszönő elnök, Légli Ottó 2015 óta vezette a szervezetet, helyét Frittmann János vette át. A miniszter gratulált az új elnökség tagjainak, és elmondta, a HNT vezető testülete mindig magas színvonalon látja el a jogszabályok által rá bízott állami feladatokat, képviseli a borvidéki településeken gazdálkodók érdekeit. Konszenzust alakít ki, hogy a hazai szőlész-borász társadalom egységes álláspontját képviselje az Agrárminisztérium, a nemzeti és uniós döntéshozók irányába. Mindennek köszönhetően a magyar borok, borászatok, borászok újra ott vannak Európa élvonalában, hangsúlyozta a tárcavezető.

AM

Kapcsolódó cikkeink