AM: fenntartható halgazdálkodás a Balatonon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 04. 01. 11:42

Az idei haltelepítések is megkezdődtek, csak pontyból például már több mint 3 tonna került a Balatonba. A tervek szerint ezt további 7 tonna követi még tavasszal, azonban a saját termelésű hal zöme a telepítés fő időszakában, ősszel kerül a tóba – ismerteti az Agrárminisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A szaktárca tájékoztatott arról, hogy Szentpéteri Sándor részt vett a fonyódi haltelepítésen, ahol ezúttal 5 tonna ponty került a vízbe. Az erdőkért felelős helyettes államtitkár elmondta: a társaság kifogástalanul végzi a tó horgászati hasznosítását, a horgászigények teljes kiszolgálását. Ezt alátámasztja az értékesített terület jegyek száma és árbevétele, valamint a horgászfogások és a haltelepítések adatai.

Felhívta a figyelmet: a horgászfogások megmutatják, hogy a kereskedelmi halászat beszüntetésével halban mennyire gazdaggá vált a „magyar tenger”. A fogási naplók összesítése szerint 2019-ben több mint 750 tonna halat fogtak ki a horgászok a Balatonból. A szakszerű halgazdálkodásnak köszönhetően pedig már a nagytestű halak sem számítanak ritkaságnak, tavaly például 111 darab 20 kilogramm feletti ponty fogását jelentették be a balatoni horgászok, 2020 novemberben pedig egy balatonszepezdi 32,22 kilogrammos egyeddel megdőlt a hivatalos balatoni pontyrekord is.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint ismertette: a társaság horgászjegy-bevétele 2020-ban már a milliárd forintos értéket közelítette, és idén ennek már mintegy harmada megvalósult.

Fontos fejlesztés, hogy az idei évtől a balatoni területi horgászjegyek a MOHOSZ által üzemeltetett horgaszjegy.hu oldalon érhetőek el, ezt a horgászok saját maguk is beszerezhetik online, de az ilyen szolgáltatást nyújtó horgászboltok segítségével is hozzájuthatnak (offline) – tájékozatott a vezérigazgató.

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke hangsúlyozta, hogy fontos felhívni a figyelmet a halfogyasztás fontosságára. A hal nemcsak finom és könnyű fogás, nagyon egészséges, csökkenti a szívroham kockázatát, sokat segíthet például a stressz leküzdésében vagy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, csökkenti az időskori szellemi leépülés kockázatát, sőt az allergiás megbetegedések megelőzésében is segíthet.

A tavaszi és nyári időszakra a halellátás biztosított – jelentette ki az elnök. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink