AM-államtitkár: versenyképesség és zöldítés a célja a kormány agrárpolitikájának
A kormány célja a termelők versenyképességének támogatása az elvárt uniós zöldítési agrárpolitika feltételeivel összhangban – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken a Megújuló vidék – megújuló agrárium 2023-2027 című szakmai konferencián.

(Fotó: Pixabay)
Elmondta, a kormány továbbra is folytatja a 2020-2021-ben megkezdett Megújuló vidék – megújuló agrárium elnevezésű agrárpolitikáját. „Azaz a közös uniós agrárpolitika nemzeti kiegészítő finanszírozását 2027-ig 80 százalékra emeli” – fogalmazott hozzátéve, hogy ez 5300 milliárd forint forrást jelent az ágazatnak. Hozzátette, ugyan a közös uniós agrárpolitika költségvetése csökken, Magyarország ugyanakkora nagyságrendű forrásokat tud felhasználni, mint az előző években. Hangsúlyozta: sikerrel tudott a kormány egyensúlyt teremteni a magyar gazdaságfejlesztési célok és az uniós zöld elvárások között, a közvetlen támogatások mellett 2027-ig 1500 milliárd forint jut vidékfejlesztésen belül beruházásokra, 1000 milliárd zöldítésre, 285 milliárd a klasszikus vidékfejlesztésre, tudásátadásra. Hangsúlyozta, utóbbi a magyar agrárvállalkozásokban lezajló generációváltás miatt fontos. A kormány kiemelt célja ugyanis, a fiatalok ösztönzése, hogy megmaradjanak a termelésben, tovább vigyék a családi vállalkozásokat – mondta.
A Megújuló vidék – megújuló agrárium szakmai konferencián a gazdálkodók tájékoztatást kaptak egyebek mellett a területalapú támogatás igényléséhez szükséges feltételrendszerről, a közvetlen támogatási jogcímekről és az Agrár-ökológia Programról.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: nagy szükség lenne a májusi esőre
Az Alföldön és a Kisalföldön nagy területen száraz a talaj,…
Tovább olvasom >Segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >Tájékoztató jelentés a tavaszi mezőgazdasági munkákról
A 2024–2025-ös tél – a korábbi évekhez hasonlóan – melegebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Júniustól tilos energiaitalt eladni 18 éven aluliaknak – így ellenőrzik majd a házhoz szállítást
Egyhangú döntéssel fogadta el a parlament azt a törvénymódosítást, amely…
Tovább olvasom >Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >