Állást hirdető vendéglátóhelyeket vizsgált a NAV, nem voltak bejelentve a dolgozók
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait.
Egy újgenerációs, gyors és rugalmas munkaerő-közvetítő alkalmazás nyilvános adatai nyomán is kontrolláltak több céget a hivatal munkatársai.
Ezúttal a munkaerőhiánnyal küzdő vendéglátó szektorra koncentráltak, ugyanis ezen a területen gyakori a szakképzetlen, alkalmi munkavállalók be nem jelentett foglalkoztatása. Bár az alkalmazás felhasználói szerződésének feltételei között szerepel az adókötelezettségek teljesítésének kritériuma, a tapasztalatok szerint ezt nem minden hirdetést feladó foglalkoztató tartja be – közölte a NAV. Az adóellenőrök egy akcióban nyolc hirdetőt ellenőriztek, háromnál találtak összesen hat be nem jelentett alkalmazottat.A mulasztás után több mint 3 és fél millió forint bírság kiszabása várható, sőt, egy vállalkozásnál a NAV elrendelte a 12 napos üzletlezárást is.
Néhány héttel később a NAV munkatársai újra ellenőrizték ugyanezeket a vendéglátóhelyeket, amelyek már szabályosan bejelentették az egyszerűsített foglalkoztatottakat.
A jogszerű foglalkoztatás az államháztartási bevételek szempontjából is különös jelentőségű, és a sikeresen pályázóknak is fontos, hogy szabályosan foglalkoztassák őket, hiszen ez alapozza meg társadalombiztosításukat – emelte ki az adóhivatal közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: megnyugtató eredményt hozott a tokaji borvidéken lévő borkimérő egységek vizsgálata
Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése,…
Tovább olvasom >NAV: hétfő éjfél a céges bevallások határideje
Hétfő éjfélig kell bevallani a társasági adót (tao), a kisvállalati…
Tovább olvasom >A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról
Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >