Alig öntöznek a gazdák

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 30. 11:22

A vízjogi engedéllyel rendelkező gazdálkodók alig fele öntözte tavaly a mezőgazdasági területeit – írja a Magyar Idők az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentésére hivatkozva.

ontozes

A mintegy 110 ezer árutermelő gazdaságból alig 2200-nak, azaz két százaléknak van vízjogi engedélye. Az összes mezőgazdasági termelőre kivetítve ez az arány még alacsonyabb, félmillió termelővel számolva öt ezreléket tesz ki.

Ennek egyik oka, hogy 2011-től megszűnt a gazdák által fizetett úgynevezett érdekeltségi hozzájárulás, így a vízszolgáltatóknál forráshiány keletkezett, ami gondokat okoz az öntözőrendszerek üzemeltetésében.

Gondot jelent a hektáralapon fizetendő vízszolgáltatási díjban jelentkező nagy különbség is, amely néhány ezer forinttól akár százezer forintig is terjedhet. A magas költségek mellett már nem térül meg az öntözés, ezért a díjakat normalizálni kell – tudta meg a lap az agrárgazdasági kamarától. A testület szerint a gazdálkodók öntözési kedvét növelni lehetne a különböző engedélyezési eljárások egyszerűsítésével is. (tozsdeforum.hu)

Kapcsolódó cikkeink