Algida – a „pártoló tag”

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 05. 30. 08:00

Az Algida számára már 2004 óta középpontban áll a vitális életmód szerint élő célcsoport elérése. Azóta dolgoznak azon, hogy elfogadtassák mind a kulcs véleményformálókkal, dietetikusokkal és a fogyasztókkal, hogy a jégkrém igenis beilleszthető a kiegyensúlyozott táplálkozásba. 2006-ban ennek kapcsán kerültek kapcsolatba Béres Alexandrával és új életmódprogramjával.
– Folyamatosan figyelemmel kísérjük a Súlykontroll program alakulását, a kapcsolódó cégeket és a fogyasztói visszajelzéseket – hangsúlyozza Tengerdi Laura marketingigazgató. Az Algida ugyan nem lépett be a Súlykontroll programba, de az abban foglaltakat elfogadhatónak, Béres Alexandrát pedig hiteles személyiségnek tartják, ezért is kérték fel Vitalitás programjuk háziasszonyának.

Kapcsolódó cikkeink