Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a MATE szakemberei
Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakemberei Szarvason, a Galambosi Rizskísérleti Telepen – közölte a MATE az MTI-vel hétfőn.

(Fotó: Pixabay)
A kísérleteket az árasztásos technológia magas vízigénye indokolta, ugyanis 1 kilogramm fehér rizs előállítása 5 ezer liter vizet igényel. Az árasztás nélkül termeszthető fajtákhoz feleennyi vagy akár kevesebb is elég, ráadásul a termesztéssel járó metánkibocsátás is alacsonyabb – írták. A közlemény szerint a Szarvason előállított új fajták közül az egyik kiemelkedő, hektáronként akár 10 tonnás termésre is képes, míg a másik fajtának a kiváló főzési tulajdonságait emelték ki. Mindkettőből rendelkezésre áll már annyi vetőmag, hogy el lehet kezdeni a termesztést, és később eljuthat a külföldi partnerintézményekhez is – közölték az MTI kérdésére.
A MATE hangsúlyozta, hogy Magyarország ma is a rizstermesztés északi határa Európában, így szántóföldi laboratóriumnak is tekinthető
A szarvasi telep folyamatos kapcsolatban áll például a hasonló klimatikus körülményekkel rendelkező Chile szakembereivel, a legfontosabb partnerországgal, a Fülöp-szigetekkel pedig oktatási és tudományos együttműködés is kiépült – tették hozzá.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is
Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés…
Tovább olvasom >Agrárszakmai ismereteiket bővíthették a határon túli magyar hallgatók
Az Agrárminisztérium felsőfokú gyakornokprogramjában résztvevő külhoni magyar hallgatókat, a jövő…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >