Agrárminisztérium: meg kell állítani a gazdatársadalom elöregedését
Az uniós agrárpolitika eszközeivel és tagállami intézkedésekkel is meg kell állítani a gazdatársadalom elöregedését – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Kis Miklós Zsolt megjegyezte, hogy Európa más országaihoz hasonlóan Magyarországon is 65 év feletti a gazdák harmada. Hozzátette, hogy nyugaton a családi vállalkozások generációról generációra öröklődnek, Magyarországon azonban sok gazda családból hozott tapasztalatok nélkül indít vállalkozást, ezért őket nem csak anyagi eszközökkel, hanem tanácsadással és képzésekkel is támogatni kell.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a támogatásokkal a mezőgazdasági vállalkozások jövedelmezőségét kell javítani, hiszen – mint fogalmazott – az utánpótlás biztosításának a legjobb útja az, ha a fiatalok kiszámítható megélhetési lehetőséget látnak az ágazatban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A kormány a szőlőtermelők és a borászok mellett áll
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar…
Tovább olvasom >A legversenyképesebb ágazatok között a baromfiágazat
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a…
Tovább olvasom >Növényvédelmi gépek és permetező drónok kötelező típusminősítése
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a növényvédelmi gépeket –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jelentős növekedéssel és inflációcsökkenéssel kezdte az évet az Európai Unió
Az Európai Bizottság legújabb jelentése szerint, a 2024 elején az…
Tovább olvasom >NGM-államtitkár: a fogyasztás és a hitelpiac helyreállítása a legfontosabb gazdaságpolitikai célok között van
A fogyasztás és a hitelpiac helyreállítását, a beruházási aktivitás újraindítását,…
Tovább olvasom >A hiányzó munkaerő – A Lánchíd Klub vendégei voltak a PwC Legal munkatársai
Bár a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó törvény,…
Tovább olvasom >