Agrárminisztérium: beruházások kora jön a hazai akvakultúrában
Az Agrárminisztérium (AM) azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, ezért kiemelt figyelmet fordít a hazai haltermékek minőségi kérdéseire, valamint elismerésére – emelte ki Erdős Norbert, az Agrármisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Szentgyörgyváron, a Panarini Hungária kft.-nél tett látogatáson a szaktárca szerdai közleménye szerint.

Beruházások segítik a halgazdálkodást
Az államtitkár elmondta, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretében 18 milliárd forintot fordítanak az ágazat fejlesztésére. Az első felhívások idén kerülnek meghirdetésre, ezek a program végrehajtását segítik. A beruházási célú felhívások megjelenése 2023-ban várható. A program célja a meglévő akvakultúra termelő és halfeldolgozó vállalkozások korszerűsítése, versenyképességük növelése, új feldolgozók létrehozása – írják a közleményben.
Erdős Norbert emlékeztetett, a kormány 4 évvel ezelőtt 27-ről 5 százalékra csökkentette a hal áfáját, ezzel is hozzájárult ahhoz, hogy minél több család asztalára kerülhessen ebből az egészséges ételből. A magyar halak nemcsak nagyon finomak, de fogyasztásuk rendkívül egészséges – tette hozzá. Az utóbbi években szerencsére javult a haltermékek száma a boltok polcain, és folyamatosan gyarapszik a halat kínáló éttermek és büfék száma is – emelte ki a közlemény szerint.
A szaktárca hangsúlyozta, az államtitkár arról is beszélt, hogy az elmúlt 10 évben nőtt a halfogyasztás mennyisége. A cél az, hogy az egy főre jutó halfogyasztás 6,73 kilogrammról 2023-ra egy kilogrammal növekedjen. Hangsúlyozta, a magyar termelésű minőségi halakat és a hazai haltermékeket vásárlók hozzájárulnak az akvakultúra-ágazat megmaradásához, amely az ország számos területén fontos szerepet tölt be a vidéki népesség foglalkoztatásában.
Kifejtette, a hazai halak fogyasztásával környezetvédelmi szempontból is fontos döntést hoznak, hiszen nem a több ezer kilométerről, fagyasztva idehozott tengeri halakat részesítik előnyben – írja az Agrárminisztérium közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: a WWF által is díjazott állami erdőgazdálkodók célja az erdők megőrzése, gyarapítása és megújítása
„A magyar erdők biztonságban vannak, Magyarországon nincs erdőirtás!” – hangsúlyozta…
Tovább olvasom >A Lidl és az Agrárminisztérium bejelentette: indul a hazai dinnyeszezon
Megérkezett az első, magyar beszállítóktól származó görögdinnye szállítmány a Lidl…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >