Agrárkamara: május végére lesznek pontos adatok a fagykárokról

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 05. 02. 11:25

Május végére lesznek pontos adatok a fagykár okozta zöldség és gyümölcs terméskiesés mértékéről – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos kertészeti osztályának vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

fagykar

Mártonffy Béla kiemelte: a kárenyhítési alapban 24 milliárd forint van, ebből az összegből azok a gazdák részesülhetnek, akiknek a vesztesége eléri a 30 százalékot.

A fagykár az ország területét mozaikszerűen érintette, a gyümölcsfélék közül főként a szőlőt, az almát, a diót és más csonthéjasokat, a zöldségfélék esetében a kukoricát, területi eloszlását tekintve pedig Somogy, Zala, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét sújtotta leginkább.

Mártonffy Béla kérdésre válaszolva elmondta: a káresemény bejelentésénél azért fontos a 15 napos bejelentési határidő, mert a fagy által okozott sérülések a növényeken azonnal láthatóak, később azonban, ahogy a növény regenerálódik, a sérülések akár el is tűnhetnek. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a növényzet csak akkor tud felépülni, ha a fagykár kevesebb mint a 60 százalékát érintette. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink