Súlyos éhínségre számítanak Afrikában

Most az egyszer tényleg nem lehet az afrikai országok rosszul működő kormányzatait, közigazgatását okolni a késlekedésért. Sok országban még azelőtt életbe léptették a legszigorúbb korlátozóintézkedéseket, illetve forrásokat irányítottak át a létfontosságú gazdasági szektorokba – elsősorban a mezőgazdaságba -, hogy megjelent volna az országban (igazoltan) a fertőzés. De ez sem segített, Afrika egyszerűen nem elég erős, hogy ellen tudjon állni a járványnak. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a világ vezető gazdasági és katonai hatalma is elbukott a harcban.

A szubszaharai országok azonnal tudták, hogy a járvány mivel fenyeget, hiszen az elmúlt évtizedekben sokszor kellett átélniük a főként a szárazság és véres háborúk miatt kialakult élelmiszerhiányt. Az éhínséget megelőzendő Togóban azonnal pénzt juttattak a legszegényebbeknek, hogy élelmet vásárolhassanak, Maliban ingyen takarmányt osztottak szét az állattartók között, illetve elengedték a legszegényebbek villany- és vízszámláit.

Tűzoltás, jövőkép nélkül
De mindezek a segélyek csak a legakutabb bajok pillanatnyi kezelésére voltak jók, az élelmiszerlánc hosszú távú megszakadása ellen nem érnek sokat. Az ENSZ és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) figyelmeztetése szerint a világ olyan élelmiszerválság elé néz, amelyre nem volt példa 50 éve.

Ez azt jelenti, hogy a koronavírus közvetlen vagy közvetett következményeként 83-132 millió fővel fog növekedni a világszerte már most is 690 millió embert számláló alultáplált népesség. Egy tíz szubszaharai ország lakói körében végzett felmérés szerint az emberek 81 százaléka aggódik amiatt, hogy nem lesz mit ennie,

A legrosszabb az, hogy a koronavírus még afrikai mércével mérve is rossz élelmiszer-ellátási szituációba érkezett. Kelet-Afrikába, Etiópiában, Kenyában, Szomáliában, Dél-Szudánban és Ugandában tavaly óta 70 év óta nem látott tömegben zabálják a terményt a vándorsáskák. A rovarok számár tízmilliárdokban lehet mérni, és a világ gazdálkodói 10 százalékának megélhetését (és persze az általuk termelt élelem vásárlóinak élelmezését) tehetik tönkre.

Az ENSZ főtitkára, Antonió Guterres szerint csak irdatlan mennyiségű pénzzel lehet megmenteni Afrikát a teljes földrészt destabilizáló éhínségtől: 200 milliárd dollár adományt kért az országoktól az élelmiszerhiány enyhítésére. A krízis elkerülése érdekében azonban nemcsak pénzre van szükség, hanem a teljes afrikai mezőgazdasági termelés átalakítására. Az elemzők szerint a legnagyobb probléma az adathiány.

Átfogó nyilvántartás híján gyakran még a kormányok sincsenek tisztában azzal, hogy pontosan mennyi élelem áll rendelkezésre az országukban. Így azt sem tudják, hogy az erősen korlátozott forrásokat hogyan lehetne a leghatékonyabban allokálni, hogy tényleg azokon segítsenek, akik a legjobban rászorulnak, és ezáltal a lehető legtöbb ember juthasson élelemhez.

További probléma, hogy a szomszédos országok mezőgazdasága ezer szállal kötődik egymáshoz.

így az intézkedéseik kihatnak a szomszédokra is. A krízis idején automatikusan eluralkodó önzés pedig a legritkább esetben szül olyan döntéseket, amelyek figyelembe veszik más országok elemi érdekeit is. Burkina Faso például leállíttatta a vetőmagok exportját, amit a szomszédai azonnal megéreztek, hiszen nem volt mit vetniük. Bár az afriki országok mezőgazdasági miniszterei a szavak szintjén elkötelezettek az intézkedéseik összehangolása mellett, sokszor az infrastruktúra és a hiányos információk még akkor is ellehetetlenítik a koordinációt, ha erre meglenne a motiváció.

Adatéhség
Sok elemző szerint hosszú távon nagyobb segítség lenne az afrikai országoknak, ha a nyugati donorok a mezőgazdasági termelést valós vagy szinte valós időben monitorozni képes informatikai rendszer kiépítéséhez nyújtanának segítséget, mintha néhány zsák lisztet küldenének. Erre annál is inkább szükség lenne, mert a világ szélsőséges szegénységben élő népességének fele – 400 millió ember – Afrika Szahara alatti területein él. Többségük vidéken él és gazdálkodással foglalkozik, az afrikai termőföldek 80 százalékát kistermelők művelik.

A kis családi gazdaságokat nehéz megközelíteni a nyilvántartást készítő hivatalnokoknak, ráadásul folyton cserélik a termelt növényeket, a termésátlag elektronikus nyomon követését lehetővé tevő infrastruktúráról pedig nem is álmodnak. Így az élelmiszer-termelés monitorozása legfeljebb évente egyszer valósul meg, amikor a nagy nemzetközi szervezetek (a Világbank vagy a FAO) emberei kalandfilmekbe illő körülmények között eljutnak a farmokra, és ott kikérdezik a gazdálkodókat, hogy mi mennyit termett.

Ez a koronavírus-járvány következtében teljesen ellehetetlenült, hiszen a falvakat végig látogató összeíró emberek sokasága megengedhetetlen járványügyi kockázatot jelentene. Afrikában meglepően fejlett a mobilinternet-hálózat, sok helyütt fejlettebb, mint a vonalas telefon, sőt akár az elektromos hálózat vagy a vezetékes víz. A vidéki falvaknak gyakorlatilag a mobiltelefon az egyetlen összeköttetésük a külvilággal.

Az elmaradottabb területek fejlesztésének sokszor szembetűnő jellegzetessége, hogy nem kell végigjárniuk a technológiai fejlődés ugyanazon lépcsőfokait, amelyeket korábban a fejlett országokban nem lehetett kihagyni (mert egyszerűen nem léteztek akkor még fejlettebb megoldások), hanem rögtön a majdnem legfejlettebb opciót választhatják. Így adódhatott, hogy Afrika számos térségébe a mobiltelefon a 3G-vel együtt érkezett meg, és kis túlzással az ottani emberek alig találkoztak butatelefonnal.

Így nem okoz különösebb nehézséget, ha manapság a Világbank mobilneten igyekszik felmérni az afrikai emberek életminőségét (és konkrétan azt, hogy van-e mit enniük). Burkina Fasóban, Etiópiában, Kenyában és több más országban rutinszerű telefonhívásokkal, és online kitölthető kérdőívekkel keresik fel a gazdálkodókat, hogy átfogó képet alkothassanak arról, hogy a koronavírus-pandémia milyen hatással van az élelmiszer-termelésükre és -ellátásukra.

Nők mobil nélkül
Csakhogy a dolgot nehezíti, hogy Afrika Szaharától délre eső területein a gazdálkodók majdnem fele nő. Márpedig az afrikai nőknek 23 százalékkal ritkábban van internetezésre is alkalmas mobiltelefonjuk, mint a férfiaknak. Márpedig a 2014-16-os ebolajárvány idején, hasonló felmérések segítségével kiderült, hogy a nőket, különösen a terhes, illetve fiatal nőket sokkal nagyobb arányban sújtja az élelmiszerbiztonság összeomlása (magyarul az éhezés), mint a társadalom egyéb tagjait.

Egyes afrikai területeken a nők meglehetősen alávetett szerepet játszanak a társadalomban. Ez nemcsak azt teszi kérdésessé, hogy az általuk szolgáltatott termelési adatok a valóságot tükrözik-e, de azt is, hogy a külvilág értesülhet-e arról, hogy nincs mit enniük.

A fejlett világban a mezőgazdasági termésátlagok becslése már egyre inkább a műholdas felméréseken alapul. A különböző hullámhossz-tartományokban készített szatellitképek elemzésével a mezőgazdasági tevékenység rengeteg jellemzője meghatározható – a termelésbe vont földterületek nagyságától a vetett vagy ültetett növényfajtákon át a termésátlagig. Na ez az, amihez Afrikában esélyük sincs hozzáférni a farmereknek.

Bár a legtöbb felvételt olyan, nyilvánosan hozzáférhető adatokat szolgáltató műholdak készítik, mint az Európai Űrügynökség (ESA) Kopernikusz Sentinel műholdjai, a legtöbb afrikai országban egyszerűen nincs meg az a szakmai, illetve infrastrukturális kapacitás, amelynek segítségével ezen adatokból bármi hasznosat is ki tudnának nyerni.

Szokásos bajok
És persze a koronavírus nem fogja elmulasztani a klímaváltozást. A legújabb előrejelzések szerint például Etiópiában október és december között különösen alacsony csapadékmennyiség várható. Gyakorlatilag minden körülmény rontja az élelmiszer-termelés esélyeit: a járvány mellett a folyamatos belpolitikai bizonytalanság, az időjárási feltételek egyre rosszabbak a mezőgazdaság számára, évtizedek óta a legrosszabb sáskajárás pusztít, erre most itt van a koronavírus is.

A modellek szerint több klímakomponens is az átlag alatti csapadékmennyiség irányába hat. Egyrészt növekszik az India-óceán felszínén mérhető hőmérsékleti-grádiens, másrészt az El Niña-effektus (ez az El Niño rokona) is erősödni fog az év végén-jövő év elején, harmadrészt pedig az úgynevezett indiai-óceáni dipólus (az óceán nyugati és keleti medencéjének alternáló melegedése és lehűlése) is a szárazság felé tolja Kelet-Afrika időjárását.

Az októberi, novemberi és decemberi esők kritikus jelentőséggel bírnak az etiópiai és szomáliai élelmiszerellátás számára.

Az elmúlt évtizedekben előfordult hasonló időjárású évek termésátlagai azt mutatják, hogy ilyenkor a termény mennyisége több mint 20 százalékkal csökken az érintett térségekben. A rossz termés nem csupán hiányzó élelmet jelent az emberek asztaláról. A régióban a legtöbb ember a mezőgazdaságban dolgozik, márpedig ha nincs mit learatni, akkor az ő munkájukra sem lesz szükség.

Vagyis tovább nő az állástalan emberek tömege, még rosszabb helyzetbe kerül a gazdaság, az emberek egzisztenciája semmivé foszlik. Eközben pedig az élelmiszerárak a csökkenő kínálat miatt az egekbe fognak szökni. (index)