Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.
Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) az Agrárminisztérium támogatásával, a cégek felajánlásait december 15-ig várják, az élelmiszercsomagokat az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) osztja szét tagjai között – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Nobilis Márton, az Agárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára pénteken.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2023/12/Kepernyofoto-2023-12-02-19.33.20.png)
Az ÉKM 2022-ben kezdte meg működését, feladata az élelmiszerveszteség megelőzése
Közölte: az Európai Unióban 57 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezett 2022-ben, ez egy főre vetítve mintegy 127 kilogramm volt, míg a magyar adatok ennek nagyjából a felét mutatták. A Nébih Maradék nélkül programjának 2016-os indulása óta 27 százalékkal csökkent a háztartási élelmiszerhulladék, de az egy főre jutó 60 kilogramm így is mintegy 430 ezer ember éves táplálékigényét elégíthetné ki – fogalmozott.
A programban az áruházláncoktól és vállalkozásoktól várják a felajánlásokat, 5-10 ezer forint értékű, elsősorban tartós élelmiszert tartalmazó csomagokat szeretnének eljuttatni a rászorulóknak – mondta. Az adventi jótékonysági akcióval egyben az élelmiszerpazarlás visszaszorítására is próbálják felhívni az emberek figyelmét – hangsúlyozta az államtitkár.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója jó példának nevezte a jótékonysági akciót a civilek, a gazdasági társaságok és az állam együttműködésére.
A kormány 2010-ben kezdte meghonosítani a szolgáltató állam koncepcióját és megvalósítását, amelynek lényege, hogy az állam a döntésivel támogatást nyújtson társadalmi csoportoknak és segítsen a mindennapokban – mondta. Példaként hozta fel, hogy a népszámlalás során használt táblagépeket kiosztották iskoláknak, civil szervezetek, polgárőröknek, de ilyen a gondosóra program is, amely Európában egyedülálló kezdeményezés, és minden 65 év feletti idős ember igényelheti.
Megemlítette, hogy a sérült gyerekek napján a MÁV-Volán csoport ingyen szállította a családokat a Fővárosi Állatkertbe és a szolgáltató állam működésére jó példa a cukorbetegek nyári táboroztatása vagy az iskolai laptopprogram is.
Kiss-Pogány Tamás, az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője beszédében felidézte: az ÉKM 2022-ben kezdte meg működését, feladata az élelmiszerveszteség megelőzése és a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható, tartós élelmiszerek összegyűjtése és elosztása karitatív szervezetnek.
Hangsúlyozta: az ÉKM első adventi jótékonysági akciója során az áruházláncok mellett felvették a kapcsolatot az élelmiszergyártókkal és kereskedőkkel is és várják a tartós élelmiszerek felajánlását.
Gyene Piroska az ÉFOÉSZ elnöke, elmondta, örömmel fogadták az Agrárminisztérium és az ÉKM jótékonysági akcióját; a beérkező élelmiszercsomagokat a szervezet 22 ezer tagja között osztják majd szét.
Kapcsolódó cikkeink
A kánikula is hatással lesz az élelmiszerárakra
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának (JRC) júliusi elemzése, amely a…
Tovább olvasom >AM: hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése
A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van…
Tovább olvasom >AM: augusztus 13-tól lehet pályázni a kisebb feldolgozó üzemek fejlesztésére
Az Agrárminisztérium 50 milliárd forintos forrással hirdette meg a „Feldolgozó…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >