A Z-generáció és az alkohol
A Premium Gin Hungary cég folyamatosan figyeli a nemzetközi italfogyasztási trendek alakulását, a tavalyi év végétől pedig tudatosan keresi és kutatja a Z-generáció alkoholfogyasztási szokásait. Az alkoholkereskedelemből származó GDP világszerte kiemelkedő számokat generál évről évre, a fogyasztói magatartások legújabb változásai mégis arra utalnak, hogy a piac stabilitása megingott.

20%-kal kevesebb alkoholt fogyasztanak
A cikk a Trade magazin 2024/11. lapszámában olvasható.
Az első jelek 2018-ban érkeztek egy kutatásból, amely szerint Z-generáció fejenként 20%-kal kevesebb alkoholt fogyaszt, mint az Y-generáció tagjai tették húszas éveik elejéig. Emellett 64%-uk hozzátette, hogy felnőtt korukban is kevesebbet fog inni, mint az idősebb korosztályok. A Z-generációs fogyasztók alulreprezentáltak a sör és a bor fogyasztásában. Egy amerikai kutatás szerint a 65. év alatti generációknál 30%-kal csökkent a borfogyasztás. A hagyományos sörök piaca is meredek csökkenést mutat, amit a gyártók gyümölcsös és alkoholmentes változatokkal próbálnak korrigálni. //
Kapcsolódó cikkeink
Tiszta fejjel
A nagyvilágban szinte minden, a témára vonatkozó felmérés és elemzés,…
Tovább olvasom >Csökkent a munkahelyi stabilitásérzet a fiataloknál
Visszaesés látható a dolgozó fiataloknál: a munkahelyüket csak 51 százalékuk…
Tovább olvasom >GEN Z Report: Hogyan alakítja a Z-generáció az FMCG-piacot?
Az elmúlt évek során a Z-generáció, azaz az 1995 és…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >