A vörös és a fejes káposzta ára is emelkedett
A KSH adatai szerint Magyarországon fejes káposztából 11 százalékkal kevesebb mennyiség, 35,3 ezer tonna termett 2023-ban, mint egy évvel korábban.
A KSH adatai szerint Magyarország fejes- és vöröskáposzta-külkereskedelmi egyenlege negatív volt 2023-ban, amikor a beszállított mennyiség 4,31 ezer tonnát ért el, míg a külpiacokra 2,55 ezer tonna került. Az idei év első fél évében az import 9 százalékkal 3,83 ezer tonnára nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. Németországból 3 százalékkal 2,01 ezer tonnára, Lengyelországból 9 százalékkal 619,76 tonnára csökkent a behozatal, ugyanakkor Hollandiából lényegesen több, 866,47 tonna fejes káposzta érkezett (vö.: 2023 első fél év: 89,54 tonna). Az export 2 százalékkal mérséklődött, 2,10 ezer tonnát tett ki, ennek jelentős hányada skandináv államokba (Finnország, Svédország), valamint Romániába, Csehországban és Ausztriába irányult.
Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a 14. héten került a piacra a primőr, fehér fejes káposzta 700 forint/kilogramm áron
A primőr, fehér fejes káposzta ára 1 százalékkal 367 forint/kilogrammra mérséklődött a 14–24. héten az egy évvel korábbihoz képest. A primőr kifutása után a szabadföldi, fehér fejes káposzta ára 13 százalékkal 244 forintra emelkedett kilogrammonként a 25–37. héten az előző év azonos periódusához viszonyítva. A primőr, vörös káposzta a 19. héten jelent meg a kínálatban, piacra lépési ára 330 forint/kilogramm volt. A primőr, vörös káposzta ára 10 százalékkal 434 forint/kilogrammra csökkent a 21–24. héten az egy évvel korábbihoz képest. A primőr kifutása után a szabadföldi vörös káposzta ára 18 százalékkal 342 forintra emelkedett kilogrammonként a 25–37. héten az előző év azonos periódusához mérten.
AKI PÁIR
Kapcsolódó cikkeink
Átmeneti finomhangolás az eGN műveleti kódtárán
A korábban megvalósult kódtárfrissítést követően a beérkező visszajelzések alapján a…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a talaj egyre mélyebb rétegei töltődnek nedvességgel
Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése, egyre mélyebb rétegekbe jut a…
Tovább olvasom >A nyári ludak után házi baromfiban is megjelent a madárinfluenza
Alig néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >