A víz világnapja: harmincnégy magyar fürdő csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz
Harmincnégy magyar fürdő csatlakozott A víz világnapjához, kedden az ország több pontján várják a fürdők rendezvényekkel, oktató- és szabadidős programokkal, gyógyvízkóstolással a vendégeket.
A Magyar Fürdőszövetség közleménye szerint sok fürdő több kedvezményt is ad a belépőjegyek árából, a kedvezmények mellett kiállításokkal, játékos vetélkedőkkel, különleges szauna felöntésekkel vagy a vízhez kötődő színes programokkal várják a fürdőlátogatókat.
A programokról a www.furdoszovetseg.hu weboldalon is lehet tájékozódni.
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi világkonferencián kezdeményezték a szakemberek, azért, hogy az emberek óvják, védjék környezetüket, ezen belül a Föld vízkészletét. Az ENSZ március 22-ét A víz világnapjává nyilvánította azért, hogy a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét legalább évente egyszer ráirányítsa a víznek az életben betöltött rendkívül fontos szerepére. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország kincsei védjegyet kapnak a fürdők és a gyógyhelyek is
A szálláshelyek kötelező minősítése mellett immár a turisztikai attrakcióknak is…
Tovább olvasom >Félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik, július 29-én…
Tovább olvasom >Mosogatásmentes Napot hirdettek a Víz Világnapjára
A klímaváltozás hatásait sajnos egyre inkább érezzük a saját bőrünkön.…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: a kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 0,3 százalékkal mérséklődött az előző hónaphoz képest
2023 októberében a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a…
Tovább olvasom >MBH: a harmadik negyedévben tovább javultak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai
Idén az első fél évében tapasztalt erősödés után a harmadik…
Tovább olvasom >Április 1-jétől indulhat a kézi visszaváltási rendszer az önként csatlakozó kis üzletekben
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tervei szerint 2024. április 1-jétől…
Tovább olvasom >