Rekordszámú látogatót vár a Magyar Fürdőszövetség az idén
A Magyar Fürdőszövetség várakozása szerint a hazai fürdők látogatóinak száma meghaladhatja az idén a 2019-es rekordot, ebben az évben a belépők árának átlagosan 5 százalékos emelkedésére lehet számítani – hangzott el a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Zámbori Péter, a Magyar Fürdőszövetség alelnöke ismertette: 2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Felhívta a figyelmet arra: a forgalmi adatok egyértelműen mutatják, hogy a magyarországi fürdők a hazai turizmus meghatározó szereplői.
A fürdők összbevétele mintegy 238 milliárd forint volt 2023-ban, a 2024-es éves adatok még nem állnak rendelkezésre, de a fürdőszolgáltatásból származó nettó árbevétel 2019 óta folyamatosan emelkedik. A fürdőbelépők nettó átlagára 2300 forint volt 2019-ben, tavaly pedig megközelítette a 4000 forintot – jelezte.
A kártyás fizetések aránya már elérte a 70 százalékot a fürdőkben, ebben nagy szerepet játszik a SZÉP Kártya – tette hozzá.
Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára elmondta: a szervezet kezdeményezi az egészségbiztosítási támogatások újragondolását. Az évente kétszer igénybe vehető fürdőkezelések finanszírozása 13 éve nem változott, a költségek viszont drasztikusan nőttek, szükség lenne mindenki számára elérhető finanszírozási mód kialakítására – hangsúlyozta.
A fürdők előtt álló idei kihívásokról szólva kiemelte, a 2023 végén megjelent kormányrendeleteknek való megfelelés minden magyarországi fürdő számára feladatokat jelent, alapvetően meghatározza a következő időszak fejlesztéseit is.
Czinege Szilvia, a Magyar Fürdőszövetség marketing és kommunikációs szakbizottságának elnöke elmondta: a szövetség tagfürdőinek bevonásával évek óta szervez olyan programokat, amelyek hozzájárulnak a magyarországi fürdők sokszínűségének minél szélesebb körben történő megismertetéséhez, a fürdőzés népszerűsítéséhez.
Idén is változatos eseményekkel készülnek a fürdők március 22-ére, a víz világnapjára, június 10. és 20. között pedig folytatják a Suli a strandon programot. Ebben az évben is megrendezik a strandok éjszakáját, az országos vízipisztolycsatát és a szaunázók hétvégéjét, valamint kiemelten készülnek szeptember 27-ére, a turizmus világnapjára.
A Magyar Fürdőszövetséghez 108 fürdőüzemeltető tartozik, de sok üzemeltető több létesítményt is működtet; a 220 magyarországi fürdő több mint fele a szövetség tagja.
Kapcsolódó cikkeink
Átláthatóbb árak az Airbnb-n: globálisan bevezetik a teljes költséget mutató rendszert
Mostantól világszerte minden felhasználó számára alapértelmezetté válik az Airbnb-n a…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: kiemelkedő forgalomnövekedést hozhat a húsvéti hosszú hétvége a Balaton régióban
A szállodák előfoglalási adatai szerint a Balaton régió turizmusában kiemelkedő…
Tovább olvasom >Ma is megbéníthatja az európai turizmust egy vulkán?
Tizenöt évvel az izlandi Eyjafjallajökull vulkán 2010-es kitörése után, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
A gazdálkodókban bíznak a legjobban
Az EIT Food Consumer Observatory legfrissebb, 2024-es Food Trust Reportja…
Tovább olvasom >Coccolino Wonder Wash mosógél
A Coccolino Wonder Wash megoldást kínál a felgyorsult mindennapokra: az…
Tovább olvasom >BMI: mérsékelt bővülés februárban
A 2024. évi tavaszi időszak mérsékelt bővülését követően június óta tartós…
Tovább olvasom >