A vártnál rosszabb évet zártak a dinnyetermelők Dél-Békésben

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 29. 11:25

A vártnál rosszabb évet zártak a dinnyetermelők Dél-Békésben, a szezon a csapadékos és párás időjárás miatt augusztus közepén már befejeződött – mondta a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke az MTI-nek.

dinnye-

Oravecz Tamás ismertette: Dél-Békésben az idén a görögdinnyéből hektáronként 40 tonna termést takarítottak be. Az export leállása miatt a földeken maradt a dinnye közel harminc százaléka, hektáronként legalább húsz tonna. Az értékesítési árak becsült átlaga alapján a termelők közül sokan zárták veszteséggel a dinnyeszezont.

Elmondta, hogy a termelők alacsonyabb átlagáron tudták értékesíteni a termést, a szezon utolsó heteiben már csak kilogrammonként 18-20 forintért. A dinnye átlag felvásárlási ára 2014-ben csak 35-38 forint kilogrammonként, míg 2013-ban még ötven forint körül alakult.

Az elnök megjegyezte: az áruházláncok importdinnye-akcióikkal már a szezon elején leverték a friss hazai dinnye árát.

Hozzátette: sújtotta az ágazatot az export leállása is, augusztus elején a nagy esőzések miatt megjelent a kolletotrichumos betegség, ami úgynevezett fenésedést okoz a dinnye belsejében. A fertőzött gyümölcs alkalmatlan több napos szállításra, minősége romlik.

Oravecz Tamás szerint az idei év tapasztalatai alapján elmondható, hogy törékeny a nemzeti dinnyeprogram. A kormány ugyan mindent megtett a gyümölcs népszerűsítéséért, összehozta a termelőket az áruházláncokkal, akik azonban „kiszorítósdit játszottak” a magyar termelőkkel – fogalmazott.

Kitért arra, hogy a dinnyéhez hasonlóan a friss zöldség és a gyümölcs is veszített hazai piaci pozícióiból az idén. Az áruházláncok továbbra is a gyengébb minőségű, olcsó import árut vásárolják a magas árrés fenntartása érdekében. A termelők pedig jelentős tőkeveszteséget szenvedtek el, ami negatívan hat a 2015-ös gazdasági évre – mutatott rá Oravecz Tamás.

Az idén hatezer hektáron termeltek görögdinnyét Magyarországon, ebből 2800 hektáron a Dél-Békésben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink