A valódi sörforradalom
A nagyüzemi sörfőzdék termékeinek piaci túlsúlyát nem fenyegeti a kraft és a különleges sörök konkurenciája. A magyar piacon például a kisüzemi sörfőzdék 2018-ban csak azért adták a sörpiac nagyjából 3,5 százalékát, mert a jövedéki törvény 2017 júliusától a korábbi 8 ezer helyett évi 200 ezer hektoliterre emelte a kisüzemi sörfőzdék minősítésekor a felső határt, így a korábban nagynak számító Pécsi Sörfőzde termelését is ebbe a kategóriába lehet számítani. Mégis úgy tűnik, Góliát megpróbálja Dávidéhoz igazítani lépéseit.
A sörízlés fejlődésének, a számtalan új fajta megjelenésének, a különleges komlók, a gyümölcsök, fűszerek és más érdekes alapanyagok alkalmazásának, vagy egyszerűen a nem odaillő ballasztanyagok elhagyásának köszönhetően a sörivók egy másik világot fedeztek fel, egyre nyitottabbá, igényesebbé váltak – a nagyoknak tehát, legyen bármekkora súlyuk, muszáj alkalmazkodniuk a fogyasztói igények változásaihoz. Már csak azért is, mert a fiatalabb korosztályok kevésbé kötődnek az ismert márkákhoz (meg általában is alacsonyabb bennük a márkahűség), és a számukra fontos minőségi változásokat, ha úgy tetszik a premiumizációt a speciálisban látják, nem a nagyipariban.
És az eredmény: mind több hírt hallunk az ismert, nagy márkák receptjének megváltoztatásáról, felturbózásáról – csak az idén már két ilyenről is beszámoltunk. Az itthon a legnagyobbak közül a kesztyűt elsőként felvevő Dreher a különféle komlózással készülő termékei és az új ale-ek megjelenése után kihagyta a kukoricát kulcstermékéből, a Dreherből. Aztán márciusban kiderült, hogy az USA egyik legtöbbet fogyasztott sörébe, a Bud Lightba sem kerül többé kukorica.
A legújabb pedig: receptváltáskor a Carlsberg az évek óta használt Probably the best beer in the world (Valószínűleg a világ legjobb söre) szlogenjéről – és így a sörről – mondhatni, elismerte, hogy „túlzás” volt. Most a „Valószínűleg nem a világ legjobb söre, ezért megváltoztattuk” szlogennel vezették be az új Carlsberget. A jobb minőséget az új árpamaláta, az új komlók és a tökéletesebb főzési eljárásra hivatkozva ígérik. A fogyasztók a remek marketingfogást a cég őszinte megnyilvánulásaként élték meg – és ha a pénzükért még jobb sört is kapnak, elégedettek lesznek, és nem kérik számon a korábbi ígéreteket. //
Kapcsolódó cikkeink
A sport mint stratégiai márkaélmény
Ma már a sport messze nem pusztán szponzorációs felület: komplex,…
Tovább olvasom >Így ünnepli a Carlsberg a 2005-ös isztambuli csoda 20. évfordulóját
A Carlsberg újra összehozta Dudeket, Hyypiät és Smicert egy film…
Tovább olvasom >Euromonitor International 2025: A szépségipar fő trendjei
A szépségápolási és személyes higiéniai piac dinamikus növekedést mutat, amelyet…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >