A TESCO nyerte a balatoni nyarat látogatószám alapján
Ezen a nyáron minden hatodik magyar a belföldi nyaralást, azon belül is a Balatont választotta. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, lokációelemző szolgáltatás, a LocSight minden korábbinál precízebb elemzést készített arról, milyen hatást gyakorolt ez a régió kiskereskedelemére. A június 1. és szeptember 30. közti időszak forgalmáról készült analízisből többek között kiderült, hogy a balatoni lakosok és a nyaralók vásárlási szokásai eltérőek.
Az elemzés a balatoni régió nyolc élelmiszerláncának 100 egységét vizsgálta és rangsorolta látogatottság alapján. A legtöbb vásárlót vonzó lánc a TESCO volt, amit a SPAR követett 3%-kal elmaradva, harmadik helyen az Aldi végzett, 5%-kal kevesebb látogatóval. A kisebb egységekből álló CBA, Coop és Real együtt a TESCO látogatottságának 62%-át érték el. Az egy négyzetméterre jutó vásárlók tekintetében a Spar és a Coop volt kimagasló, harmadik helyen a CBA végzett.
Az elemzés alapján markánsan elkülöníthetők egymástól a balatoni lakosok, valamint a Budapestről és más nagyvárosból érkező nyaralók vásárlási preferenciái. Míg a helyiek az Aldi egységeit részesítették előnyben, addig a budapestiek leginkább a SPAR-okban, az ország más részeiből érkező nyaralók pedig többnyire a TESCO áruházakban vásároltak. Balatonfüreden és Siófokon a TESCO vonzotta a legtöbb vásárlót, Fonyódon a LIDL, Szántódon az ALDI nyert. A Coop, a CBA és a Reál a Balaton kisebb településein tudtak eredményesen harcba szállni a vásárlókért. Érdekesség, hogy a legtöbb budapesti turista a balatonfüredi TESCO-ban intézte el a bevásárlást.
A magyar tenger partjára látogatók leginkább a hétvégi délelőttöket szentelték a bevásárlásnak, ilyenkor a forgalom a 10.00 és 13.00 óra közötti időszakra koncentrálódott. A legkevésbé kedvelt bevásárlási időpont a hétfő volt, amikor a vásárlók mindössze 14,6 százaléka látogatta meg a kiskereskedelmi áruházakat. Területi eloszlás szempontjából Balatonfüreden többnyire már pénteken, napközben elkezdődött a vásárlási láz, amely a hétvégeken, de javarészt szombaton is folytatódott, míg Siófokon szombat volt abszolút csúcsidő.
A LocSight kutatási eredményei igazolták azt is, hogy a magyarok júliusban és augusztusban nyaraltak a legtöbbet a Balatonnál, a legnépszerűbb hét nap pedig augusztus első hete volt. Az élelmiszerláncok látogatottsága június elejétől töretlenül nőtt, átlagban július 66%-kal, augusztus 80%-kal volt erősebb, mint a nyár első hónapja. Szeptemberben a júniusi forgalom 73%-át mérte a LocSight.
Kapcsolódó cikkeink
Új hét, újabb kedvezmények a Tescónál
A Tesco ismét emeli a tétet, ami az elérhető kedvezményeket…
Tovább olvasom >Áprilisban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban
Áprilisban 7,7 százalékkal mérséklődött éves szinten a kiskereskedelmi forgalom Csehországban…
Tovább olvasom >Verhetetlen dobogósok – Megjelent az FMCG-piac 2022. évi kereskedelmi toplistája
Nem volt eseménytelen az elmúlt pár év sem a gazdaságban,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy István: már most látszanak a pozitív hatásai a kötelező bolti akcióknak
Bár csak rövid ideje van hatályban, hiszen június 1-jén vezették…
Tovább olvasom >CSAOSZ: itt az EPR díjtételek mértékének értékelése, a környezetvédelmi termékdíj tételeinek tükrében
A Magyar Közlöny 81. számában, 2023. június 2-án, az ígért…
Tovább olvasom >A vártnál is több adót szedett be a NAV 2022-ban
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 2022-es év legfontosabb…
Tovább olvasom >