A tej lesz az első GMO-mentes magyar élelmiszer
Az import takarmányszója kiváltásával GMO-mentes élelmiszer lesz a tej – jelentette be Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben.
Hozzátette: az évi 700-750 ezer tonnára tehető szójaimport kiváltásához Magyarországnak új fehérje programra van szüksége.
Az FM kutatóintézeteiben fejlesztik ki azt a takarmányfélét, amely már jövőre helyettesítheti a szóját, és nem drágítja, hanem olcsóbbá teszi a tejtermelést – ismertette az államtitkár a Hajdúsági Expo keretében rendezett Portfolio Kelet-magyarországi Agrárfórumon.
Nagy István arról is beszélt, hogy az orosz embargó és a tejkvóta feloldása nyomán kialakult helyzetet nem oldja meg, ha pénzt ad a kormány, az ágazat problémáin csak hosszú távú intézkedésekkel lehet javítani.
Ennek érdekében a termelők közötti, illetve a termelők és a fogyasztók közötti együttműködést sürgette az FM államtitkára.
Nagy István példaként említette a meggytermelők idei összefogását, akik nem engedtek a felvásárlók nyomásának és nem 50, hanem 100 forintért adták el a meggy kilóját.
Kiemelte: a tejágazat komoly válsággal küzd, minden intézkedés létkérdés ezen a területen. A legsürgetőbb feladatnak a készletezés megoldását nevezte: Magyarország nem úszhatja meg egy komoly tejporító (tejporgyár) felépítését – mondta.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a tejporgyártás mellékterméke a vaj, amit újra „be kell illeszteni a táplálkozási sorba”.
A lakosság azzal segíthet a külföldi konkurenciát legyőzni, ha a boltban a magyar tejet, a magyar vajat, a magyar sajtokat választja – jegyezte meg.
Az FM parlamenti államtitkára végezetül felhívta a figyelmet, hogy már csak egy napig, augusztus 15-ig lehet a mezőgazdasági kistermelői támogatási rendszerbe jelentkezni, amelyben egy gazda 1250 euró támogatáshoz juthat évente. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Árcsökkentés: 200 Ft alatt a tej a PENNY-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Korszerű szellőztetéssel növekedhet a tejtermelés egy tanulmány szerint
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tej kontra növényi italok: nagy különbségek a karbonlábnyomban és a vízigényben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

