A tavalyinál erősebb nyári szezont vár a szállodaszövetség
A tavalyinál erősebb nyári szezonra számít a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az alapján, hogy az év első öt hónapjában minden magyarországi régióban nőtt a szállodák összes bruttó forgalma és a vendégéjszakák száma is – mondta Niklai Ákos, a szállodaszövetség elnöke az MTI érdeklődésére szerdán.
Hozzátette: a budapesti tagszállodáktól gyűjtött adatok azt mutatják, hogy júliusban, augusztusban és szeptemberben a várható szobafoglaltság a három- és négycsillagos kategóriákban egyaránt 80-90 százalékos. A szállodák jelenlegi rendelésállománya a háromcsillagos szállodákban meghaladja a tavalyit, a négycsillagos egységekben pedig a tavalyi szinten stagnál, vagy attól kissé elmarad – sorolta.
A növekedés mértékét, dinamizmusát csak a két nagy nyári sportesemény – a labdarugó EB és a riói olimpia – foghatja vissza kissé, Budapest népszerűsége a külföldiek körében töretlen – tette hozzá.
Az MSZÉSZ országos, vidéki foglaltsági adatokkal nem rendelkezik.
Az elnök kitért arra, hogy az első öt hónapban a legnagyobb növekedést a vendégéjszakák számában a Tisza-tavi régió érte el, 44 százalékkal több, 49 ezer vendégéjszakával. A legtöbb vendégéjszakát Budapesten és a Közép-Dunavidéki régióban regisztrálták, 3,3 milliót, ami 3,1 százalékos növekedés. A második legnagyobb növekedés a Balatoni régióban volt, a több mint egymillió vendégéjszaka 13,2 százalékos növekedésnek felel meg január-májusban. A vendégéjszakákat tekintve az Észak-Magyarországi régió lett a harmadik 5 százalékos növekedéssel, 534 ezer vendégéjszakával. A vidéki városok közül kiemelkedően nőtt a vendégéjszakák száma Szegeden, Debrecenben és Hévízen.
A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevételében a régiók túlnyomó részében kétszámjegyű volt a növekedés az első öt hónapban, a külföldi bruttó szállásdíj-bevételt tekintve is mindenhol nagymértékű a növekedés, kivéve a Dél-dunántúli régióban – mondta.
Hozzátette: a SZÉP-kártya továbbra is jelentős szerepet tölt be a belföldi turizmusban, az idén január-május között a szállodákban 5,371 milliárd forintot fizettek SZÉP-kártyával, ami a magyarországi hotelek belföldi 23,029 milliárd forint szállásdíj-bevételének csaknem negyede. A májusi SZÉP-kártya forgalom 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszeriparban a kicsiktől a nagyokig mindenki jelen van
A hazai földben megtermelt helyi termékek és az azokból készült…
Tovább olvasom >Elkészült a 2023-as tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés mérlege
Vegyes eredményekkel zárult a 2023-as tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés: a tavalyi…
Tovább olvasom >Higiéniában nincs pardon
Közeledik a nyár és vele együtt a fesztiválszezon, amikor újra…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >